A nők még mindig kevesebbet keresnek a férfiaknál

A héten közölték az Egyesült Államokban a 2012. évi jelentést a szegénységről, a bérekről és az egészségügyi biztosításról – írja a New York Times.

Annak ellenére, hogy kétmillió új állást sikerült létrehozni, lényeges gazdasági előrelépés nem történt 2012-ben az Egyesült Államokban. A vállalatok nyeresége és a háztartások bevétele nem emelkedett, valamint a szegénység mértékét sem sikerült csökkenteni az előző évhez képest. A szegénységben élők száma, a korábbi adatokhoz hasonlóan, tavaly is 15 százalék körüli volt – ez körülbelül 46 millió embert jelent.

Számítások szerint a mostani átlag amerikai háztartások bevétele, az inflációt is figyelembe véve nem nőtt az 1980-as évekhez képest. Az adatok szerint a gazdasági növekedés nem érte el a legszegényebb alsó és a középosztályt sem. A leggazdagabb öt százalék keresői ki tudtak lábalni a gazdasági visszaesésből (2012-ben már annyit kerestek, mint amennyit a recesszió előtt), az alsó 80 százalék viszont kevesebbet keres, mint korábban.

A munkaerő megoszlásban a férfiak aránya folyamatosa csökkent az elmúlt 60 évben. Főleg azért, mert a teljes munkaidős férfiak átlagkeresete reálértéken nem nőtt jelentősen az 1970-es évek óta. A férfiak és a nők közötti bérkülönbség csökkenése körülbelül egy évtizede akadt meg – onnantól kezdve a női átlagkereslet növekedése lelassult. Szakértők szerint a kormánynak többet kellene erre a problémára fordítania – elsősorban a diszkriminációs törvények rendezésével, a minimálbér emelésével, és a nők munkahelyi korlátainak eltörlésével.

Földrajzilag a nyugati ország részben (Washington, Oregon, Kalifornia és Utah állam) volt tapasztalható az átlagbér jelentősebb emelkedése, míg a többi területen nem történt érzékelhető változás. A legdinamikusabban fejlődő állam Észak-Dakota volt – az eredményei az olajipar bevételének és alacsony számú lakosságának köszönhetőek.

Az etnikai csoportok közötti különbségek nem változtak, ami azt jelenti, hogy a kisebbségek közötti különbségek sem javultak. Legjobban még mindig az ázsiai származásúak keresnek (évente átlagban 68 ezer dollár), míg legrosszabbul az afroamerikaiak, akik évi átlagkeresete csupán 33 ezer dollár.

A 2012-es adatok alapján az egészségügyi biztosítással nem rendelkezők aránya, bár nem jelentősen, de csökkent az előző évhez képest. Becslések szerint 48 milliónyian vannak, akik semmilyen társadalombiztosítással nem rendelkeznek. A biztosítással nem rendelkező 19 és 25 év közöttiek száma csökkent, köszönhetően annak az új törvénynek, amely alapján a fiatalok 26 éves korukig maradhatnak a szüleik biztosításában. A magánbiztosítással rendelkezők száma is csökkent, 1999 és 2012 között 73 százalékról 63.9 százalékra esett vissza a számuk. Az állami biztosításban résztvevők száma viszont emelkedett, 24%-ról 32%-ra. A Fehér Ház egészségügyi politikai koordinátora szerint ez azt mutatja, hogy Obama egészségügyi politikája eredményes, és a jövőben még többen kerülhetnek a rendszerbe.

Baranyi Tímea

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »