Tegnap Belgrádban megerősítést nyert, hogy Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója kész együttműködni a szerb kormánnyal.
Strauss-Kahn a szerb fővárosban Aleksandar Vučić kormányfőhelyettessel, Lazar Krstić pénzügyi és Saša Radulović gazdasági miniszterrel tárgyalt.
A beszélgetést követően a pénzügyi szakember kijelentette, hogy a szerbiai gazdaságot nem lesz egyszerű feléleszteni, ugyanakkor nem lehetetlen küldetésről van szó. Neki sincsen varázspálcája, időre lesz szüksége a megfelelő javaslatok kidolgozásához, mondta Strauss-Kahn.
Igyekszem segíteni, még ha ez nem is lesz egyszerű. A világgazdaság állapota rossz, komoly problémákkal kell szembesülni világszerte. Az első három hónapban pro bono jelleggel fogok együttműködni a szerb kormánnyal – nyilatkozta Strauss-Khan.
A szakember kifejtette, hogy Szerbia gazdasági felépülése az egész régió stabilitásának szempontjából fontos. Strauss-Kahn egyelőre nem kívánta elárulni, hogy milyen jellegűek lesznek a tanácsai, mert mint mondta: először áthatóan meg kell vizsgálnia Szerbia gazdasági helyzetét. Jónak nevezte Szerbia politikai vezetőségét, és abban sem kételkedik, hogy az államhatalom a megfelelő döntéseket fogja meghozni.
Azzal kapcsolatban, hogy mit tenne akkor, ha a szerb kormány nem lenne hajlandó a tanácsai szerint eljárni, Strauss-Kahn kijelentette, hogy munkacsoportjával igyekszik a lehető legjobb elképzeléseket megfogalmazni. Könnyű azonban tanácsokat osztogatni, végrehajtani őket már sokkal nehezebb, fogalmazott a szakember. Egy másik kérdésre válaszolva, hogy mi késztette a Szerbiába való jövetelre, Strauss-Khan röviden annyit válaszolt: szereti Szerbiát.
A tárgyalás után megtartott sajtótájékoztatón Aleksandar Vučić kormányfőhelyettes elmondta, hogy Strauss-Kahn munkáját Belgrádban és Párizsban is segíteni fogja egy-egy munkacsoport. Vučić bízik benne, hogy a pénzügyi és gazdasági szakemberek a lehető legjobb megoldásokat kínálják fel a költségvetési hiány és a köztartozások csökkentésének tekintetében. Mint mondta, Szerbia tartozásai jelenleg a bruttó hazai termék 60 százalékát teszik ki. A szerb kormányfőhelyettes arról is meg van győződve, hogy Szerbiának Strauss-Kahn jól kiépített nemzetközi pénzügyi ismeretségi köréből is haszna származhat. A szerb gazdaság a jövőben feltehetőleg a profitra és nem az állami támogatásokra fog épülni, fejtette ki Vučić.
Magyarszo.com