Azonosították a zászlótépőt

Fél évvel a csíkszeredai Hunguest Hotel Fenyő előtt lévő címer nélküli magyar zászló letépése után a rendőrség azonosította az elkövetőt. A tettes egy tizenhét éves fiatal, akit három másik rongálással is gyanúsítanak.

A csíkszeredai rendőrséget szombatra virradóra értesítették arról, hogy ismeretlen elkövető betörte a városháza szomszédságában lévő ortodox templom előtti gyertyatartó ablaküvegét. A nyomozócsoport rövid vizsgálódás után a 17 éves helybéli G. T. személyében azonosította a rongálót. A fiatal tettének indokolásakor elmondta, dühében ragadott meg egy követ és törte be vele az üveget, kevéssel korábban ugyanis összetűzésbe keveredett valakikkel a város egyik szórakozóhelyén. Az okozott kár mintegy ötven lejre tehető.

Az incidenssel kapcsolatos vizsgálat kiterjesztése során fényt derült arra, hogy az illető felelős két további, márciusban és májusban elkövetett hasonló rongálásért, valamint a március 16-án hajnalban a csíkszeredai Fenyő szálloda elől letépett magyar zászló ügyében is – tájékoztatott a rendőrség. A fiatal hajnali kettő körül lépett oda a szálloda előtti zászlórudakon – a szálló, a hotellánc és az ország lobogói mellett – a Hunguest névhasználati illetékességét jelző piros-fehér-zöld lobogóhoz, majd három gyors mozdulattal letépte, feltekerte és elvitte a címer nélküli állami jelképet. Az esetet rögzítették a biztonsági kamerák, a helyszínt pedig a bűnügyi nyomozócsoport vizsgálta meg, de az elkövetőt idáig nem sikerült azonosítani. A márciusi incidenst egy hónappal megelőzően egyébként szintén letépte egy járókelő a magyar lobogót ugyanarról a zászlórúdról, akkor a szálloda vezetősége nem kívánt feljelentést tenni. G. T. ellen rongálás és minősített lopás gyanújával indítottak büntetőeljárást.

Kitekintő / Székelyhon.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »