Ismét tárgyalást kezdeményez az EMNP az RMDSZ-szel

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége ismételten egyeztetést kezdeményez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőivel olyan aktuális kérdésekben, amelyekben szükségesnek látja az együttműködést – közölte az EMNP pénteken az MTVA Külhoni Magyar Sajtószolgálat honlapján.

Az EMNP a romániai alkotmánymódosítás, régióátszervezés, az európai polgári kezdeményezések és az európai parlamenti választásokra való közös felkészülés ügyében szorgalmazza az együttműködést. A közlemény szerint az EMNP elnökének ezzel kapcsolatos július eleji levelét az „RMDSZ válaszra sem méltatta”.

„A 2014-ben esedékes európai parlamenti választások kérdésében a Néppárt elnökségének határozott álláspontja, hogy erős magyar képviseletet az erdélyi magyar politikai erők megállapodása eredményezhet” – olvasható az EMNP közleményében.

A kommüniké beszámol arról, hogy az EMNP elnöksége a héten Kolozsváron tartott ülésének napirendjén egyebek mellett a lopakodó régiósítás, környezetvédelmi témák, illetve az európai parlamenti választások kérdése szerepelt.

Az EMNP folytatja a július 20-i tiltakozássorozat alkalmával elkezdett aláírásgyűjtést a román kormány által tervezett, a magyar közösség számára hátrányos régiósítási tervek ellen és a Székelyföld, valamint a Partium autonómiáját szorgalmazó helyi népszavazások kiírásáért.

„A Néppárt elnöksége sajnálattal vette tudomásul, hogy az RMDSZ meghatározatlan időre elhalasztotta az őszre tervezett tiltakozó tömegmegmozdulást – a nyáron azzal próbálta leszerelni a megmozdulások kezdeményezőit, hogy az ősz folyamán kell együtt, összefogva tüntetni, most azonban visszalépett, bebizonyítva, hogy akkor sem gondolta komolyan” – fogalmaz a közlemény, megerősítve, hogy az EMNP támogatja a Székelyek nagy menetelését, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hirdetett meg október 27-re.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »