Kerry: „Ez nem csak egy játék”

Szíria hivatalosan is csatlakozni készül az ENSZ vegyi fegyvereket korlátozó egyezményéhez. Az ország ENSZ-követe azonnal minden szükséges iratot átadott és eljuttatott a szükséges személyekhez New Yorkban. Bassár el-Aszad kormányfő hangsúlyozta, az egyezmény az orosz támogatás hatására jöhetett létre, nem pedig az amerikai katonai fenyegetettségtől való félelemben.

Aszad hozzátette: minden adatot az ENSZ rendelkezésére bocsátanak, de csak egy hónap múlva, hiszen a hivatalos szerződésben is a következő áll: az országok csak az első, csatlakozási szándékot kifejező levél elküldése után harminc nappal válnak ténylegesen taggá. John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere ezt nem tartja elegendőnek.

„A szó itt nem elég. Ez nem egy játék. Valódinak kell lennie, érthetőnek, hitelesnek és igazolhatónak. Időben végre kell hajtani, és súlyosan meg kell torolni, ha nem teszik meg” nyilatkozta a miniszter a genfi sajtótájékoztatón. „A szíriai rezsim puszta szavai a mi megítélésünk szerint nem elegendőek” – tette hozzá.

Büki Dániel

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »