Bár mindösszesen 0,1 százalékkal növekedett a munkanélküliségi ráta a második negyedévben, 1997 óta mégis most van a legnagyobb mélyponton Franciaország: jelenleg 10,5 százalék az állástalanok aránya. A francia társadalom egyre elégedetlenebb a kormány teljesítményével.
A második negyedévre vonatkozó francia statisztikák szerint jelenleg hárommillióra tehető azoknak az aktív kereső korban lévő franciáknak a száma, akiknek nincs állásuk. A francia Nemzeti Statisztikai Hivatal (INSEE) adatai szerint ezt a határt most először sikerült átlépni, ami negatív rekordot jelent.
A francia munkaügyi minisztérium mégis úgy döntött, megpróbálja a dolgok jó oldalát nézni, mivel „lassul a munkanélküliség növekedésének üteme”.
Ugyanez a ráta a fiatalokra nézve 0,3 százalékkal csökkent ugyan az első negyedévhez képest, de még mindig ezt a réteget sújtja leginkább az állástalanság válsága. A 25 év alatti regisztrált munkanélküliek száma még így is elkeserítően magas a maga 24,6 százalékával, ami szám szerint körülbelül 556 ezer fiatal felnőttet érint. A francia adatok is csak alátámasztani tudják azt a szociológiai tényt, hogy Európában létrejött egy „elveszett generáció”, amely a még kilátástalanabb gazdasági helyzetben lévő dél-európai régiókban jóval erősebben látszik.
Az idősebb korosztályban sem jobb a helyzet, hiszen nagyon magas az ötven év fölötti álláskeresők aránya. Sőt, korra és nemre való tekintet nélkül egyre többen vannak azok, akik több mint egy éve kényszerülnek erre a létre.
A számok tehát minden bizonnyal aláásták Francois Hollande elnök szavait, miszerint év végére visszafordítja az egyre súlyosbodó jelenséget az országban, és munkahelyeket teremt. A gazdasági elemzők is azon az állásponton vannak, hogy nagy csapás ez az államfő számára, hiszen nem valószínű, hogy sikerül majd beváltania ígéretét az év végére. Sőt, az elnök meggondolatlan kijelentése a várt remények helyett inkább cinizmust eredményezett a közhangulatot illetően. A francia társadalom egyre szkeptikusabban kezeli az elnök szavait. Hollande ugyanis a közelmúltban személyesen kereste fel az egyik munkaügyi központot, ahol első kézből tapasztalhatta meg az állampolgárok elégedetlenségét.
Szokásos augusztus 7-i országjárása során egy Nathalie Michaud nevű nő lépett az elnökhöz a kamerák kereszttüzében La Roche-sur-Yon-ban, Nyugat-Franciaország területén. „Másfél éven át kerestem munkát, majd vissza kellett, hogy térjek a szülői házba, mert nem találtam. Mit fog tenni az olyan emberekkel, mint én?” – szegezte a kérdést az elnöknek az 50 éves asszony. Hollande, akit láthatóan meglepett a nő dühös, és hirtelen fellépése, erre annyit felelt: „Azért vagyunk itt, hogy megoldást találjunk”. Az incidens után az elnök minél gyorsabban igyekezett átvágni magát a sajtó munkatársain, és bejutni a munkaügyi központba.
A Le Monde című baloldali napilap kínosnak titulálta a történteket. Jelenleg a lakosság 84 százaléka gondolja úgy, hogy teljesen sikertelen lesz Hollande bármiféle további próbálkozása, és képtelen rá, hogy visszafordítsa a növekvő munkanélküliséget az év égéig. A kiábrándultságot csak fokozza Pierre Moscovici pénzügyminiszter bejelentése, miszerint a 2013-as GDP sem fog megfelelni a hozzá fűzött előzetes várakozásoknak.
A legfőbb problémának azt tekintik, hogy nagyon kevés a magánszektorban létrejövő munkahely, és ami van, az legtöbbször csak ideiglenes munka, vagyis hosszútávon nem jelent megoldást. Az IMF (Nemzetközi Valutaalap) azt javasolta, hogy a kormány állítsa le az adóemelést, és koncentráljon a kormányzati kiadások csökkentésére, ez ugyanis az egyik legmagasabbnak számít egész Európában.
Zsoldos Diána