Győztek a tüntetők: bukik a Verespatak-törvény

Már hétfőn eldőlt: elutasítja a parlament a verespataki bányaberuházással kapcsolatos törvény tervezetét. Ezt Victor Ponta jelentette be koradélután, miután konzultált a parlamenti pártok vezetőivel. A miniszterelnök figyelmeztetett: a beruházó perelhet és kártérítést követelhet a román államtól.

A kormányfő az újságíróknak adott rövid nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az országos tiltakozó akciók elérték céljukat. Neheztelő hangon jegyezte meg, hogy a kormányzó Szociál-Liberális Szövetségen (USL) belül nem egyeztettek a tervezetről, ám az USL vezetői „már megelőlegezték” az álláspontjukat. Ezzel Ponta a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Crin Antonescu hétfői elutasító nyilatkozatára utalt.

A miniszterelnök elmondta, saját alakulata, a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusainak az álláspontja is megoszlik a tervezettel kapcsolatban, a beruházást a Demokrata Liberális Párt (PDL) is ellenzi. Az RMDSZ-t ugyan nem említette, de a szövetség vezetői is elutasítóan nyilatkoztak korábban a tervezetről.

A jogszabály további sorsáról a kormányfő elmondta: a szenátus hamarosan sürgősségi eljárással napirendre tűzi, majd elutasítja a tervezetet. Ugyanezt az eljárást megismétlik a képviselőházban is. „Ha mindenki ellenzi ezt a tervezetet, akkor nincs miért elnyújtani a procedúrát. Ez egy lezárt fejezet” – jegyezte meg.

A miniszterelnök szerint a beruházó Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) minden bizonnyal kárttérítést követel majd a román államtól a befektetés elmaradása miatt. „Ha perelnek, biztosan nem a kormányt perelik. Nem tudom mekkora kártérítést követelnek majd, de ezt biztos megteszik. Az összeget pedig a román adófizetőknek kell kifizetniük” – fogalmazott Ponta.

Maszol.ro

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »