Lavrov: helyezzék nemzetközi felügyelet alá a vegyifegyvereket

Szíria helyezze nemzetközi felügyelet alá vegyifegyver-arzenálját, hogy elkerülje a nyugati katonai csapást – ezt a felhívást intézte a damaszkuszi rezsimhez hétfőn Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

„Nem tudjuk, hogy Szíriában hajlandóak lesznek-e erre, de ha (…)  a vegyi fegyver nemzetközi felügyelet alá helyezése lehetővé teszi a légi csapás elkerülését, mi azonnal bekapcsolódunk a munkába Damaszkusszal együtt” – mondta az orosz diplomácia vezetője.

Kijelentette: Moszkva nem csupán a vegyi fegyverek nemzetközi felügyelet alá helyezését, hanem ezt követő megsemmisítésüket is sürgeti, akárcsak azt, hogy Szíria teljes jogú tagként csatlakozzon a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OPCW).

Az orosz külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a nap folyamán amerikai kollégája, John Kerry Londonban kijelentette: Szíria elkerülheti a katonai beavatkozást, ha rövid időn belül átadja teljes vegyifegyverkészletét. Mint mondta, ehhez az szükséges, hogy a Bassár el-Aszad vezette szíriai kormány vegyifegyver-arzenáljának „minden egyes darabját” beszolgáltassa a nemzetközi közösségnek „a következő egy hétben”, és teljes leltárt adjon a készletekről. Kerry ugyanakkor hozzátette: nem számít arra, hogy Aszad ezt megteszi.

Szergej Lavrov azt is elmondta, hogy átadták Valíd Moallem szíriai külügyminiszternek az orosz javaslatot, és számítanak Damaszkusz gyors és remélhetően pozitív válaszára.

Az orosz és a szíriai külügyminiszter hétfőn tárgyalt Moszkvában, és ismételten óvta az Egyesült Államokat egy esetleges, a damaszkuszi vezetés ellen irányuló katonai csapástól. A két külügyi vezető sürgette az ENSZ vegyifegyver-szakértőinek visszatérését Szíriába.

Moszkva továbbra is egy második genfi békeértekezlet összehívását támogatja, és mint Lavrov közölte, azon vannak, hogy az ellenzék is beleegyezzen abba és részt vegyen a tárgyalásokon.

A szíriai külügyminiszter megerősítette: országa kész részt venni a tervezett második genfi békeértekezleten, amelyen a válság békés megoldásáról tárgyalnának, de arra figyelmeztetett, hogy egy külső támadás meghiúsítja a konferenciát.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »