Szófiát ismét elözönlötték a tüntetők

Véget ért a nyári szünet és újult erővel indult be ismét a tüntetések gépezete a bolgár fővárosban, Szófiában. Az emberek a maffiapolitika ellen vonultak utcára, immáron több mint 80 napja tartanak a folyamatos demonstrációk. Az ellenzék megpróbált beolvadni a tüntetők közé, de a civilek nyíltan szembesítették őket azzal, hogy maguk is a romlott elitnek a részei. A kormány továbbra is gátlástalan, az ellenzék populista, a bolgár átlagos állampolgár pedig egyre szegényebb.

Ismét az utcán

Véget ért a bolgár országgyűlési képviselők 1 hónapig tartó nyári szabadsága és amint a honatyák visszatértek a parlamentbe, azonnal visszatért az országgyűlés elé a többtízezres tömeg, amely skandálva követelte a kormány mihamarabbi távozását. Bulgária 2013 eleje óta tüntetésektől hangos, az év első felében megbukott a 2009 óta hatalmon lévő Boriszov-kormány és az előrehozott választásokat követően egy bizarr szocialista-török, szélsőjobboldali támogatottsággal rendelkező oligarcha-kormány került Bulgária élére. Mint azt sejteni lehetett az ismert, hosszú bűnlajstrommal rendelkező régi arcokkal teletűzdelt új állami vezetés nekifogott ahhoz, amihez legjobban ért – az adminisztráció lecseréléséhez. Szűk 4 hónap alatt alig maradt állami intézmény, amely élére ne „barát, családtag vagy ismerős” került volna. A Bolgár Szocialista Párt (BSzP), két koalíciós partnere – a török Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (DPSz) és a nacionalista Ataka – hathatós támogatásával a lakosság haragját váltotta ki azzal, hogy a legpofátlanabb kinevezéseket nyomta le a bolgár társadalom torkán. Alvilági személyek, energiaiparból ismert „üzletemberek” és más kétes személyek is magas beosztáshoz jutottak.

A Szófia központját szimbolizáló sárga macskaköves utcák zsúfoltig megteltek többnyire fiatal tüntetőkkel, akik transzparensekkel nyilvánították ki véleményüket az elmúlt időszak eseményeiről. Érdekesség, hogy a parlamenti ellenzéket kvázi szimbolizáló Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) eddig nem kívánt bekapcsolódni a tüntetésekbe, ezt leginkább a korábbi 4 év kudarcainak a feledtetése érdekében teszi. Szeptember 4-én viszont fordult a kocka és a Bojko Boriszov (ex-tűzoltóparancsnok, ex-testőr, ex-feketetöves karate mester… etc.) felszólította híveit, hogy vonuljanak ők is az utcára. Ez kétségbeesett próbálkozásnak bizonyult azzal a céllal, hogy a GERB felvegye az elégedetlen nép legitim képviselőjének az álarcát.

Boriszov kifejezetten innovatív politikus képét kívánja felvenni, sokáig csak páratlan szónoki késességeivel próbálta megnyerni a potenciális szavazókat, viszont most teljesen XXI. századi politikai eszközökhöz nyúlt. Elsőként a közösségi hálók Mekkáját, a Facebookot hívta segítségül a volt miniszterelnök, viszont alig indították útjára a „profilját”, máris ismeretlen személyek feltörték és „ellentétes” célokra használták a jobboldali politikus új szócsövét. A világméretű közösségi portálon kívül Boriszov a Twitter üzenetmegosztó oldalon is adott magáról életjelet, ugyanakkor itt sem részesült túlnyomóan pozitív fogadtatásban. A bolgár politikusok, különösen a régebbi, az 1990-es években szocializálódott (vagy maffializálódott) kasztja nem túl rugalmas a nyugaton már alapfeltételnek bizonyuló kommunikációs vívmányokhoz. A fiatalok ezzel szemben előszeretettel és szinte kizárólagos módon csak az Internetet használják gondolataik megosztásához. Mi több, a tüntetések szervezése is a közösségi hálók révén zajlik ily töretlen sikerrel. A tüntetések DANSzwithme# néven váltak ismerté és népszerűvé a fiatalok körében (a Nemzetbiztonsági Ügynökség rövidítése bolgárul DANSz, innen jön az elnevezés).

A tüntetők nem vették jó néven, hogy Boriszov buszokkal szállítatta a helyszínre támogatóit és gyorsan tudtára adták, hogy szerintük ugyanahhoz a „bagázshoz” tartozik, mint a kormányt támogató 3 másik parlamenti párt. A tüntetések eddig egyértelműen spontán jelleggel szerveződtek, s ugyan a Reformerek Blokkja nevű parlamenten kívüli ellenzéki tömörülés támogatását fejezte ki, úgy tűnik párton felüli jelenségről van itt szó. Minden esetre Boriszov megmozdulásával egyre jobban beavatkoznak a pártok a népszerű civil kezdeményezésbe.

Nyugdíjasok, munkások, elvtársak

A szocialisták tartva attól, hogy a tüntetések gyorsan elsöprik őket az ellentüntetés fegyveréhez folyamodtak. Már hónapok óta kivezényelt nyugdíjasok és pártfunkcionáriusok a kormány mellett és a fiatal tüntetők ellen emelték fel hangjukat. A szocialisták törzs szavazóbázisát adó 50-60 év feletti korosztály többszáz fős delegációja szeptember 4-én szintén buszokkal felutazott Szófiába, hogy támogassa Plamen Oresarszki kormányát.

A szocialisták minden bizonnyal azt kívánják szemléltetni (a hagyományos médiacsatornákon keresztül), hogy ugyan sokan tüntetnek kint, viszont akik rájuk szavaztak azt követelik, hogy helyükön maradjanak. A pénzsikkasztásról híres török-liberális DPSz is beszállt a tüntetőkkel történő riogatásba, Ljutvi Mesztan pártelnök szerint akár 20 ezer törököt is fel tudnának buszoztatni Szófiába az erőfitogtatás érdekében.

Legaggasztóbb az egész helyzetben az, hogy míg a bolgár életszínvonal botrányosan alacsony és az értelmes fiatalok külföldre vándorolnak ki, addig az oligarcha politikai elit azon dolgozik, hogyan tegye rá a kezét az ország erőforrásaira. A bolgárok által leginkább kifogásolt energiaprojektek – a Déli Áramlat és a Belenei atomerőmű – jól szemléltetik ezt. Az orosz érdekeltségű Déli Áramlat már Boriszov idején is kiemelt projektnek számított, ugyanakkor az Oresarszki-kormány idején gyorsult fel látványosan előtérbe kerülése. Számtalan ok merült fel azzal kapcsolatban, hogy miért ne építsék meg az Ukrajnát elkerülő gázvezetéket, többek között az Európai Unió harmadik energialiberalizációs csomagja jelentős mértékben ellentétes a bolgárok és oroszok projektjével, hiszen azzal kvázi Bulgária köteles lenne jelentősen megnyitni más szolgáltatók előtt is elosztó hálózatát.

A szocialisták mindent megtettek az elmúlt hónapokban, hogy felgyorsítsák a megaprojektet, többek között a Környezetért felelős Minisztérium megadott minden engedélyt, ami kell az építkezés megkezdéséhez. Kérdés azonban, hogy a minisztérium ezzel a döntésével kinek az érdekét képviselte, hiszen a projekt tervei alapján egy hatalmas elosztó központ épülne Várnától alig 2,7 kilométerre. A város lakossága folyamatosan tüntet a terv ellen, hiszen egy ilyen központ zajszintje jelentős mértékben megkeserítené az ott lakók életét.

A kormány lecserélte továbbá a projektigazgatóság 3 fős bolgár stábját, minden poszton lojális, és az alvilággal is gyakran kapcsolatba hozható személyt helyezett.

A belenei erőmű körül, amely tavaly óta leállított fázisban várja sorsát (ahogyan az elmúlt 30 év legnagyobb részében), szintén megmozdult az állóvíz. A kormány több millió levát felemésztő tanácsadást rendelt el, annak érdekében, hogy sokadik alkalommal feltérképezze a projekt rentabilitását. Az orosz nyomás nő a kormányon, nem régen Alekszej Miller Gazprom-igazgató személyesen találkozott a bolgár miniszterelnökkel, továbbá a projektben jártas személyek is Moszkva-vezéreltségről tesznek tanúbizonyságot.

Milanov Viktor

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »