Az SZNT tüntetések szervezését kéri a magyar közösségektől

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra kéri a világ magyar közösségeit, hogy szervezzenek tüntetéseket október 27-én a székelyek „nagy menetelése” alkalmából.

Izsák Balázs, a szervezet elnöke szerdai közleményében kifejtette, hogy az idén márciusban, a székely szabadság napján sikeres tüntetések zajlottak az Európai Unió és Észak-Amerika nagyvárosaiban. Ezért ismét felkérte a nagyvilág magyar közösségeit, hogy október 27-én szervezzenek tiltakozásokat Románia külképviseletei előtt a székelyek „nagy menetelésével” egy időben.

Az SZNT augusztus elején jelentette be, hogy 45 kilométeres menetoszlop kialakítását tervezi a Brassót Bákóval (Bacau) összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán, így tiltakozva Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, és ugyanakkor Székelyföld területi autonómiáját is követelik.

„A világ csak akkor fog felfigyelni arra, hogy Románia nemzetközi kötelezettségeinek megszegésére készül, ha az Európai Unió, Amerika és a nagyvilág más helyszínein erre folyamatosan figyelmeztetik a közvéleményt, és különböző nyelveken hirdetik a Romániában másodrendű polgárokként kezelt magyarok igazát” – olvasható az SZNT elnökének felhívásában.

Az SZNT, akárcsak a többi romániai magyar politikai szervezet nem ért egyet azzal, hogy a bukaresti kormány egy román többségű közigazgatási régióba akarja besorolni a magyarok által többségben lakott székelyföldi megyéket.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »