Pamplona amerikai módra

Spanyolországi tradíciót honosítanak meg az Egyesült Államokban.

Pamplonai mintára rendezték meg az első észak-amerikai bikafuttatást több ezer néző előtt Virginia államban – számol be a Reuters.

A Virgina-i Richmond városában szervezték meg az első Nagy Bikafuttatást, amin több, mint négyezer versenyző futott bikák elől az életéért. A rajthoz állók egyedi módon futották le a 300 méteres távot: voltak, akik szuperhős jelmezben, más okpedig alsóneműben tették kockára életüket.

Az egész napos versenyen több fordulóban futottak a versenyzők. Menetenként ötszáz versenyző szaladt 12 bika elől, míg a záró felvonásban 700 futó próbált gyorsabb lenni 24 bikánál. Az eseményről három résztvevőt kellett kórházba szállítani, akik közül kettőt a bikák sodortak el, harmadik társukat pedig a rohanó tömeg sebesítette meg.

A Nagy Bikafuttatásra az egész ország területéről érkeztek mind versenyzők, mind pedig nézők. A nézőszám elérte a nyolcezer főt. Az átllatvédelmi csoportok, mint a PETA (People for the Ethical Treatment of Animals/Emberek az Állatokkal szembeni Etikus Bánásmódért) elítélték a futamot.

A szponzorok szerint a Richmond-i verseny egy országos szintű sorozat első állomása volt csupán. A következő verseny időpontja október közepére lett kitűzve, és Atlanta városa fog majd neki otthont adni.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »