Két nőt vernek meg óránként Romániában

Romániában átlagosan minden harminc percben megvernek egy nőt. Az elmúlt esztendőben csaknem 800 nő halt meg a – többnyire a házastársától kapott – verések miatt. Statisztikák szerint 2010 és 2012 között 65 ezer családi erőszakról érkezett jelentés.

Az INSCOP Research nemrégiben 1050 fős mintacsoporton végzett felmérést, a 18 éven felül állampolgárok nőkhöz történő viszonyulását vizsgálták.

Ami nyomban szembetűnő az az, hogy 2013-ban a megkérdezettek csaknem fele, 43,5 százaléka konkrét eseteket hallott a nők durva bántalmazásáról. Maga a számadat önmagában bizonyítja, hogy az ilyen esetek meglehetősen gyakoriak Romániában. Sokatmondó az is, hogy bár a lakosság csaknem felének tudomása volt a nők bántalmazásáról, szavukat mégis csak igen kevesen emelték fel mindez ellen. Érdekes az is, hogy a mintacsoport 12 százaléka egyszerűen nem volt hajlandó válaszolni erre a kérdésre.

Az is igaz viszont, hogy a románok 44,5 százalékának az idei év során nem volt konkrét tudomása családi erőszakról.

A közvélemény-kutatás intézet kíváncsi volt arra is, miként reagálnak a megkérdezettek a családi erőszakról vallott sztereotípiákra. Így például a mintacsoport tagjainak csaknem 41 százaléka úgy vélte, a nők igen gyakran hibásak, ezért veri el őket a férjük. Több mint 8 százalék szerint a verés nem árt, csak használ, közel 7 százaléknak pedig az a véleménye, hogy az a férfi, aki nem veri meg a feleségét, az nem is szereti az élettársát. Több mint 7 százalék pedig azt állította, hogy az asszony a férfi tulajdona.

Csaknem 76 százalék szerint viszont a megvert asszony bármikor elhagyhatja férjét, több mint 51 százalék pedig a családi erőszakot közérdekű kérdésnek tartja.

A családi erőszakra általában a szegény körülmények között élő családokban kerül sor – ezt 8,5 százaléknak a véleménye, 15,3 százalék szerint pedig ilyesmihez kizárólag műveletlen emberek folyamodnak.

Az INSCOP Research ezekből az adatokból pozitív következtetést von le. Így például jó jelnek tartja azt, hogy viszonylag kevés férfi tartja úgy, hogy az asszonyt megverni nem árt, és ugyancsak kevesen vélekednek úgy, hogy a verés a szeretet jele.

A megkérdezettek nagy többsége, csaknem 70 százaléka által ismert esetekben a megvert személy nő volt; közel 40 százalék állította, hogy az áldozat kisgyermek volt, majdnem 20 százalék idős személy megveréséről hallott – 4,4 százalék pedig azt állította, hogy férfi volt a megvert személy.

A legtöbb román szerint családi erőszak esetén a rendőrségnek kell beavatkoznia – ezt 79,5 százalék állítja –, 29,3 százalék véli úgy, hogy a feleket a rokonoknak kell szétválasztania, csaknem 11 százalék a szomszédoktól, 7,4 százalék a barátoktól vár segítséget. A megkérdezettek 4,3 százaléka állítja azt, hogy a feleket a papnak kell megbékítenie.

Az INSCOP Research következtetése szerint az a tény, hogy a legtöbben a rendőrségtől várják a családi erőszak megoldását, arra utal, hogy igen sokan nem tesznek különbséget a családi erőszak és általában az erőszakos akciók között, a családi erőszak esetében sem ismernek enyhítő körülményeket. A rendőrség segítségére inkább a nők számítanak.

A családi erőszak megoldásának kérdésében a falun és a városon élők között alig van némi különbség.

A megkérdezettek kétharmada, 66 százaléka vallja azt, hogy az államnak sokkal keményebb törvényekkel kellene megakadályoznia a családi erőszakot. Igaz, közel 26 százalék beérné a jelenlegi törvények alkalmazásával is, majdnem 6 százalék szerint azonban „az államnak nincs mit keresnie az ember házában”.

A kérdésre, miszerint miért van az, hogy Románia ott van a nők ellen a legtöbb erőszakos cselekedetet elkövető országok sorában, 37,5 százalék azt válaszolta, hogy a nők elleni erőszakot a romániai hatóságok nem büntetik komolyan. Csaknem ugyanennyien, több mint 32 százalék a szegénységnek tulajdonította a nőkkel szembeni durva fellépést, 23,2 százalék viszont úgy vélte, hogy ez a jelenség mindenkoron nagyarányú volt Romániában. A mintacsoport 4,6 százaléka azonban azon a véleményen volt, hogy a statisztikák túloznak ilyen vonatkozásban.

A családi erőszak elleni törvényekről a megkérdezettek csak igen keveset tudtak. Mindössze 57,5 százalék tudott arról, hogy léteznek törvények a családi erőszak ellen, az áldozatok védelmére, csaknem 13 százalék viszont ennek az ellenkezőjét állította, és majdnem 27 százalék nem volt hajlandó vagy nem tudott a kérdésre válaszolni. Az idevágó törvényekről egyébként a 35 éven aluli fiatalok, a felsőbb végzettségűek tudtak.

A közvélemény-kutató intézet a román sajtóban nagy teret kapott neves hazai énekesnő, Alexandra Stan esete miatt volt kíváncsi erőszakkal kapcsolatos álláspontokra. Az idehaza és külföldön is ismert énekesnőt menedzsere, egyben pedig élettársa, Marcel Prodan verte agyba-főbe. A menedzser autóbalesetnek kívánta feltüntetni az esetet, Stan azonban kitálalt, azt sem titkolva, hogy immár évek óta tűri élettársa durvaságait.

Marcel Prodant az dühítette fel, hogy Alexanra Stan több, kifizetetlen szerződéséért pénzt kért tőle. Stan szerint a férfi ököllel ütötte és rugdalta egészen addig, ameddig áldozata elájult, Amikor magához tért, akkor a gépkocsihoz vezette, miközben továbbra is ütlegelte.

Alexandra Stan szerint menedzserei amolyan rabszolgának tekintették. Most feljelentést tett jelenlegi menedzsere ellen – „lélekben” azonban megbocsátott neki. Az eset a parlament elé került, ahol Gabriela Firea szenátor hivatalos adatokat kért a belügyminisztériumtól a családi erőszakról.

Az INSCOP Research felmérése szerint a románok 83,9 százaléka hallott az esetről, 77,9 százaléka pedig úgy vélte, az énekesnő helyesen járt el, amikor feljelentette partnerét.

Felmerül a kérdés: miért tűrik el éveken át a nők partnerük erőszakosságát? Hazai pszichológusok szerint ennek több oka is van. Egyrészt az emberek a nők megverését amolyan „szerelmi történetnek” tekintik. Sokan szimpatizálnak az erőszakoskodó féllel, megbocsáthatónak tartják tettét. Az erőszak áldozatául esett nővel csak igen kevesen éreznek együtt, nem segítik a válságból történő kitörésben, sokan pedig egyszerűen azzal érvelnek, hogy miért nem szaladt el?

Maszol.ro

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »