Az amerikai szenátus külügyi bizottsága jóváhagyta a beavatkozást

Az amerikai szenátus külügyi bizottsága szerdán 10:7 arányban megszavazta a Szíria elleni katonai akciót. A kompromisszumos határozat támogatta, hogy 60 napra korlátozva engedélyezzék az Egyesült Államoknak a katonai akciót. A katonai fellépés bizonyos feltételekkel és csak egyszer 30 nappal meghosszabbítható. A testület kizárta szárazföldi erők „hadműveletekben történő” bevetését Szíriában.

A dokumentumba ugyanakkor – John McCain republikánus és Chris Coons demokrata szenátor kezdeményezésére – belekerült az a kitétel is, amely szerint az amerikai politika célja a harctéri események menetének megváltoztatása, azzal a céllal, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnököt rákényszerítse egy olyan megegyezéses megoldásra, amely lezárja a konfliktust és utat nyit a demokratikus kormányzás felé.

A bizottsági határozat emellett a szíriai ellenzék válogatott elemeinek nyújtott támogatás fokozását sürgette, beleértve a fegyverszállítást és a katonai kiképzést is. A kérdés jövő héten kerül a teljes szenátus elé. A The Washington Post szerdai összesítése szerint a 100 tagú, demokrata többségű szövetségi szenátusban a katonai fellépés jelenleg 23 szenátor szilárd szavazatára számíthat. További 57 még nem döntötte el, hogyan kíván szavazni, 8 az elutasításra hajlik, 12 pedig határozottan nemmel fog szavazni.

A támadás szenátusi jóváhagyásához 60 voksra lesz majd szükség. A Szíria elleni fellépés azonban a lap szerint sokkal jobban áll a felsőházban, mint a republikánus többségű, 435 tagú képviselőházban, ahol helyi idő szerint szerda délutánig 259 törvényhozó szándékait sikerült feltérképezni. E számlálás szerint a képviselők közül 17-en eltökéltek, hogy megszavazzák a beavatkozást, 99-en bizonytalanok, 86-an az elutasításra hajlanak, 57-en pedig határozottan elvetik az Obama elnök által kért beavatkozás támogatását.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »