Montenegró: új harc a korrupció ellen

A Balkán szinte minden államában jelen van a korrupció. Montenegró tenni akar ellene?

Catherine Ashton szerint a korrupció visszaszorítása az uniós csatlakozás egyik kulcsa. Az Európai Unió minden segítséget megad az intézmény felállításához. Az Európai Unió valamennyi tagállamának egyformán fel kell vennie a harcot a jelenség ellen – különösen igaz ez a Balkán államaira, ahol a korrupció jelenléte szinte tradicionális. Brüsszel tisztában van vele, hogy egy ilyen jellegű probléma felszámolása nem megy egyik percről a másikra – 5 éven belül várnak jelentős eredményt. Olli Rehn uniós bővítési biztos a szervezett bűnözés visszaszorításának jelentőségét hangsúlyozta, s ettől teszi függővé a tárgyalások megkezdését

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. A montenegrói politikai és gazdasági élet ugyanis 1991 óta a Djukanovic család, legfőképpen a szocialista Milo Djukanovic irányítása alatt áll, aki ez idő alatt – 16 hónap kivételével – folyamatosan elnöki vagy miniszterelnöki pozíciót töltött be. Djukanovic célja, hogy Montenegró legyen „Kelet-Európa Monte Carlo-ja” és minél hamarabb belépjen az Európai Unióba. A már említett problémák mellett ennek egyik legnagyobb akadálya paradox módon éppen maga Milo Djukanovic.

Rosszfiú vagy nemzeti hős?

Milo Djuaknovic elérte, hogy a bő 600 ezer lelket számláló ország a Balkán egyik virágzó államává vált a háború lezárása után. Montenegró évről évre egyre több turistát vonz, ami nem csoda: az elmúlt években remekül kihasználták az állam természeti adottságit, nem kevés pénzt fordítottak a turizmus felvirágoztatására. Figyelembe véve a környező államok gazdasági helyzetét, felmerül a kérdés: miből tudja a Balkán egyik legkisebb állama mindezt finanszírozni? Djukanovic személyes vagyona több tíz millió dollárra rúg – az 1700 dollárnak megfelelő elnöki fizetésből ez aligha valószínű. Tejhatalma pedig nem is kétség: pert nyert az ország vezető médiumai ellen, övé és testvéreié az ország vezető bankja, és ignorálja az alkotmánybíróság azon döntését, miszerint jogtalanul tölti be a miniszterelnöki pozíciót évek óta: 1991 és 1997 között miniszterelnök, 1997 és 2002 között elnök, 2002 és 2006 között valamint 2008 óta ismét miniszterelnök.

Montenegró függetlenedése Szerbiától 2000 óta napirenden volt, s alig hat év elteltével meg is valósult. Djuaknovic nem véletlenül sürgette a különválást: a délszláv háború Szerbia gazdaságát jobban sújtotta. Montenegró fejlődését hátráltatta a Szerbia, s a „Fekete hegyek országa” nem kívánt Szerbia éléskamrájává válni. A háború alatt Montenegró ugyanis különös utat járt be: 1994 és 2002 között (egyes becslések szerint akár) egy milliárd doboz cigarettát csempésztek Montenegróból Olaszországba, amivel több milliárd eurós kárt okoztak. A célállomás Bari volt, pontosabban a helyi maffia, akik így vámmentesen jutottak a dohányáruhoz, adták tovább egész Olaszországban. A későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy a csempészügyletben jóval több ország vett részt, mint az korábban gondolták, többek közt Svájc, Horvátország, az Egyesült Államok és Lichteinstein is. Djukanovic elismerte a csempészet tényét, mi több, szükséges és vállalható lépésnek tartotta az ország megmentése érdekében, azonban tagadja, hogy személyes vagyona a cigarettacsempészetből származik. Az olasz igazságszolgáltatás természetesen megpróbálta felgöngyölíteni a hálózatot, és bíróság elé állítani a felelősöket – kevés sikerrel. Djuaknovic diplomáciai mentességre hivatkozott, a koronatanúk közül pedig senki sem él: legtöbbjüket az autójukkal együtt felrobbantották.

Érdemes szót ejteni a Djukanovic család többi tagjáról is. A miniszterelnök húga, Ana Kolarevic – amelett, hogy az ország vezető bankjának részvényese – egy jogi ügyekkel foglalkozó céget vezet, melynek kliensei elsősorban olyan orosz állampolgárok, akik Montenegróban fektetik be pénzüket. A Balkánon egyébként általános jelenség az orosz befektetők egyre növekvő száma, s ez különöse igaz Montenegróban. Kedvelt célpont természetesen az energiaszektor és az alumínium-kitermelés Podgoricában. Alekszei Meshkov orosz külügyminiszter és Djukanovic miniszterelnök ez év júliusában tárgyaltak a balkáni fővárosban. A két ország kapcsolatát barátinak és dinamikusan fejlődőnek nevezték, s mindketten úgy vélik: 2013 és 2014 a gazdasági fellendülés éve lesz Montenegró számára.

Djukanovic miniszterelnök öccse a bankszektorban érdekelt, szintén részvényese a már említett legnagyobb montenegrói banknak. A Prva banka-t egyébként privatizálták, így szinte teljes mértékben a Djukanovic család kezébe került. A banktól Djukanovic közeli barátai olyan „kölcsönöket” kapnak, melyeket nem kell visszafizetniük.

A Djukanovicok szerepe Montenegróban korántsem olyan egyszerű, mint első pillantásra tűnik, hiszen nem egyszerűen egy olyan családról van szó, akik érdekeltek a poltikában. A kormány a miniszterelnök vezetésével kidolgozott egy stratégiát, mely egyrészt segít közelebb vinni az országot a demokratikus működés felé, másrészt pedig előmozdíthatja az uniós tagságot, valamint Montenegró új alkotmányt kapna. De úgy tűnik, mindennek Djukanovic a legnagyobb akadálya. Az Európai Unió sem nézi jó szemmel a „családi bankot” és a vezető politikus kétes eredetű vagyonát. Nem beszélve arról, hogy a német Die Welt szerint sem az igazságügy, sem a média nem független: a kormány befolyása alatt állnak. Ellenzéki hangok szerint a kormány tagjai bármit megtehetnek, az ország köszönőviszonyban sincs a parlamentáris demokrácia fogalmával.

Világos, hogy egyetlen ügynökség felállítása nem oldja meg Montenegró problémáit. A Djukanovic család 1991 óta megkerülhetetlen a politikában és ez nagy valószínűség szerint így is lesz még jó néhány évig. Tény azonban, hogy Montenegró egyre népszerűbb úti cél, évről évre több turista keresi fel. Az is tény, hogy gazdasági helyzete a környező államokhoz képest stabil és növekvő tendenciát mutat. Nehéz egyértelműen megmondani, hogy Milo Djuaknovic kinek az oldalán áll: olyan irányba nyit, ahonnan kedvezőbb lehetőségek érkeznek. Tisztában van vele, hogy a távalti cél – ha Montenegró az Unió tagja kíván lenni – a korrupció és a szervezett bűnözés felszámolása. Ehhez azonban egyetlen állam nem elég: az egész Balkán-térség összefogása szükséges, hiszen határokon átívelő jelenségről van szó. Érintett Albánia, Szerbia és Koszovó is, s az ilyen jellegű együttműködés még várat magára. Montenegró túl fiatal állam ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le a külpolitika eddigi alakításából. Egy azonban biztos: Djukanovic nem akar görcsösen az Európai Unió tagja lenni – nyilván ő maga is megsínylené az ehhez szükséges változásokat. Lassú tempóban visz véghez az EU számára szükséges lépéseket, miközben orosz befektetőket csábít az országba. A befolyt pénzből pedig nagyon is elképzelhető, hogy felépül a „kelet-európai Monte Carlo”.