Először nem nőtt a munkanélküliek serege

Megállt a munkanélküliség növekedése a 17 tagú valutaövezetben és az Európai Unió egészében egyaránt – derül ki a pénteken napvilágot látott legfrissebb foglalkoztatási adatokból. Andor László foglalkoztatási biztos szerint nincs miért ünnepelni.

Kedvező fordulatról tanúskodik az Eurostat legfrissebb statisztikája az EU-n és az euróövezeten belüli munkanélküliségről. A pénteken közzétett adatok szerint tíz egymást követő negyedév után júliusban megállt a munkanélküliség növekedése, többek között az eurózóna perifériájának számító Spanyolországban, Portugáliában és Írországban is.

A júliusi adatok szerint 12,1 százalék volt a munkanélküliek aránya a valutaövezetben, vagyis éppen annyi, mint egy hónappal korábban. Az EU28-ak munkanélküliségi szintje sem változott június óta, továbbra is 11 százalékon állt júliusban.

Számszerűleg még valamelyest csökkent is az állástalanok aránya június óta: az EU egészében 33 ezer fővel, az euróövezetben pedig 15 ezer fővel.

Görögországból csak a májusi helyzetről állnak rendelkezésre munkanélküliségi statisztikák, amelyek 27,6 százalékos szintet mutatnak. Spanyolországban 26,3 százalékon stabilizálódott az állástalanok száma, míg Portugáliában 16,7-ről 16,5 százalékra csökkent a munkanélküliség. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon júniusban 10,4 százalékos volt a munkanélküliség szintje, a júliusi adatok még nem ismertek.

Az egy évvel korábbi (2012 júliusi) helyzethez képest így is egymillióval nőtt az állástalanok száma az EU-ban és az eurózónában. Ausztriában van a legkevesebb munkanélküli, mindössze 4,8 százalék. Németország (5,3%) és Luxemburg (5,7%) következik a sorban.

Az EU foglalkoztatási biztosa viszonylag jó hírnek nevezte, hogy hat negyedévnyi gazdasági visszaesés és tíz egymást követő negyedév után megállt az EU-ban a munkanélküliség növekedése. Andor László közleményében rámutatott, hogy a második negyedévben növekedésnek indult az EU gazdasága. Azt is bátorítónak nevezte, hogy a munkaerőpiaci helyzet javulása számos országban késlekedés nélkül reagált a gazdasági növekedés beindulására, sőt bizonyos esetekben a recesszió ellenére csökkent a munkanélküliség.

A biztos szerint ez elsősorban az olyan aktív munkaerőpiaci intézkedéseknek tudható be, mint a munkahelyteremtéshez nyújtott szubvenciók, az alacsony keresetűek foglalkozatását ösztönző adócsökkentések és az átképzés.

Andor László ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte azt, hogy még mindig 26,6 millió embernek nincs munkája az EU-ban, akik közül 5 és fél millióan 25 év alattiak. „A mostani javulás minimális és a helyzet még mindig nagyon törékeny. Nincs itt az ideje az ünneplésnek és a tétlenségnek sem” – figyelmeztetett.

A biztos szerint a gazdaság érdemleges kilábalásáról csak akkor lehet majd beszélni, ha az uniós gazdaság minden egyes hónapban, éveken át képes lesz 2-300 ezer új munkahelyet teremteni. Hozzátette, hogy a munkahelyteremtő fellendülés nem alapulhat „nulla óráról szóló munkaszerződéseken vagy hosszú távú miniállásokon”.

„Az európai munkaerőpiacra csak akkor fog visszatérni a ténylegesen pozitív dinamika, ha a keresőknek tisztes megélhetésük lesz és meg tudják vásárolni azt, amit mások eladásra kínálnak” – szögezte le a Bizottság foglalkoztatáspolitikáért felelős tagja.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »