Szíria – Peking független és szakszerű vizsgálatot szeretne

Kína támogatja az ENSZ-szakértők független, tárgyilagos és szakszerű vizsgálatát Szíriában az állítólagos vegyifegyver-használattal kapcsolatban – jelentette ki a kínai külügyminiszter hétfőn, miközben óvatos választ és politikai megoldást sürgetett a szíriai helyzetre.

Vang Ji a külügyminisztérium honlapján elhelyezett közleményében közölte, hogy Peking szoros figyelemmel követi a Szíriában bevetett vegyi fegyverekről szóló jelentéseket, s megerősítette, hogy országa határozottan ellenzi az ilyen típusú fegyverek használatát, függetlenül attól, kik alkalmazzák azokat.

A szíriai ellenzék korábban, amikor már az ENSZ-szakértők az országban tartózkodtak, azzal vádolta meg a kormányerőket, hogy vegyi fegyvereket vetettek be, ezzel mintegy 500 és 1300 közötti számú ember halálát okozva.

Kína támogatja a világszervezet titkárságát abban, hogy a vonatkozó ENSZ-határozatokkal összhangban mielőbb független, objektív, méltányos és szakszerű vizsgálatot kezdeményezzen annak kiderítésére, mi történt valójában – hangoztatta a miniszter.

A tárcavezető közvetlenül ugyan nem reagált a katonai erő bevetésének lehetőségét felvető nyugati reagálásokra, de megállapította, hogy „a szíriai konfliktusból az egyetlen kiút a politikai megoldás”. Hozzátette: valamennyi félnek óvatosan kellene kezelnie a szíriai vegyi fegyverek ügyét, hogy az ne zavarja meg a szíriai kérdés politikai rendezésére tett erőfeszítéseket.

Peking a múlt héten már hangoztatta, hogy egyik félnek sem kellene elhamarkodottan ítélkeznie az állítólagos vegyifegyver-támadás nyomán kialakult helyzetről, s a damaszkuszi kormánnyal együttműködő eljárást szorgalmazott.

Szíria vasárnap belegyezett abba, hogy az országban tartózkodó ENSZ-ellenőrök felkeressék a támadás helyszínét, de az Egyesült Államok és szövetségesei azt feltételezik, hogy az elmúlt öt nap folyamán a kormánycsapatok tüzérségi támadásai következtében megsemmisültek a bizonyítékok.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »