Rájár a rúd a „rémhírterjesztő” bloggerekre

Őrizetbe vettek egy kínai újságírót, aki nemrégiben leleplezőnek szánt információkat tett közzé mikroblogján egy állami hivatal egyik vezetőjéről – közölte a pekingi rendőrség saját mikroblogján a hétvégén.

Liu Huát zavarkeltés miatt vitték el csungkingi otthonából, lapja, a New Express nem kommentálta a történteket. Mindeközben a közbiztonsági minisztérium bejelentette egy másik internetes „oknyomozó”, Csou Lu-pao előállítását, mert állítólag rendszeresen negatív riportokat közölt kiszemelt személyekről, majd megzsarolta őket.

Sanghajban ezzel egy időben őrizetbe vettek egy üzletembert, mert kitalált vádakkal rossz hírét keltette konkurenseinek az interneten. A kelet-kínai városban a hatóságok több mint 380 hasonló esetben jártak el.

A fővárosban a minap lebukott egy csoport, amely módszeresen terjesztett online rémhíreket. A hatóságok szerint az internetes alvilághoz tartoznak, négyen már a fogdában vannak.

Liu Hua ügyvédje a Global Times című angol nyelvű napilapnak azt mondta, Liu július végén tette közzé, hogy Ma Cseng-csi, az állami ipari és kereskedelmi hivatal helyettes vezetője nagymértékben megkárosította az állami vagyont, amikor még Csungkingban szolgált. Liu mikroblogja nem sokkal később elérhetetlenné vált.

Csou Lu-paót Szucsou városban fogták el, s a gyanú szerint 2011 óta több mint egymillió jüant (36,3 millió forint) gyűjtött be magánszemélyektől és vállalatoktól, valamint egy templomtól is azért, hogy leleplező cikkeinek közreadását ne folytassa.

A Global Times felhozza, hogy sokan aggódnak, az utóbbi idők rendőrségi akciói megfélemlíthetik a bloggereket, eltántoríthatják őket további aktivitásuktól a közösségi médiában.

A Zsenmin Zsipao kínai központi pártlap hétfői számában jelentős terjedelmet szentelt az online leleplezéseknek, s a nagy követői táborral rendelkező, neves, népszerű közvélemény-formáló bloggereket, kommentátorokat felelősségük komolyan vételére bíztatta, a „nemzeti érdek” szolgálatára hívta.

A Hszinhua állami hírügynökség szintén hétfőre időzített kommentárjában ugyancsak a meghatározó, híressé vált bloggerek, az „online celebek” felelősségét firtatta, s emlékeztetett arra, hogy körülbelül 200 embernek van több mint tízmilliós követői tábora, s további háromezernek több mint egymilliós. Százezer feletti létszámban 19 ezer blogoló bejegyzéseit figyelik országszerte.

Az általuk közzé tett valótlan információk váratlan negatív hatást válthatnak ki a közvéleményben, félrevezetőek és veszélyeztethetik a társadalmi rendet – írta a Hszinhua szerzője.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »