Románia decemberben kezd gázt exportálni Magyarország felé

Románia decemberben kezd gázt exportálni Magyarország felé az Arad-Szeged vezetéken keresztül. A vezetéket 2010 őszén avatták fel, és azóta csak Magyarország irányából működött a gázszállítás. A gázvezeték-hálózatot működtető, többségi állami tulajdonú Transgaz igazgatótanácsa által készített egyik dokumentum szerint Romániából decemberben kezdődik el a gázszállítás, de kezdetben csak kisebb mennyiségben, és további 120 millió euró értékű beruházásra van szükség ahhoz, hogy a vezeték maximális kapacitása kihasználható legyen. A dokumentum szerint Románia és Magyarország vállalta, hogy 2016-ig az összes beruházást elvégzi azért, hogy a vezetéken megvalósuljon a kétirányú gázszállítás.

A tervek szerint a romániai Giurgiu és a bulgáriai Ruse közötti gázvezeték is 2016-ig válik kétirányúvá, ezért a román hatóságok tárgyalásokat folytatnak a bolgár hatóságokkal, hogy a két irányban történő szállítás legkésőbb három év múlva megvalósuljon. A jelenleg még épülő román-bolgár vezeték költsége 23,8 millió euró, ebből a román félnek – a Transgaz révén – 11 millió eurót kell állnia.

Románia keleti szomszédjával, a Moldovai Köztársasággal is tervez egy közös gázvezetéket. A romániai Iasi és a moldovai Ungheni közötti vezeték építőtelepét hétfőn avatta fel Victor Ponta román miniszterelnök. A tervek szerint 1,5 millió köbméter gáz szállítására alkalmas vezeték kezdetben 500 millió köbméter kapacitással fog működni, és várhatóan másfél év múlva épül meg.

Románia a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal szemben vállalta, hogy 2013-ban kezd gázt exportálni.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »