Forró ősz vár Berlinre

Még bő egy hónap van hátra a német parlamenti választásokig. Kérdés, hogy a konzervatív-liberális koalíció folytathatja-e a kormányzást, vagy a többi, jelenleg ellenzéki pozícióban tevékenykedő pártnak sikerül majd győzedelmeskednie.

Az egyértelműnek tűnik, hogy a pártokat illetően a legtöbb szavazatot az Angela Merkel jelenlegi német kancellár újraválasztását támogató Kereszténydemokrata Unióból (CDU) és Keresztényszociális Unióból (CSU) álló pártszövetség fogja megszerezni, mivel a jelenlegi felmérések szerint a választópolgárok 40 százaléka őket választja majd. Az azonban már nem biztos, hogy a liberális Német Szabaddemokrata Párttal (FDP) közösen a többséget is képesek lesznek megszerezni. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a liberális párt támogatottsága 2009-hez képest jelentősen megcsappant: az előrejelzések szerint a párt támogatottsága mindössze 5 százalékos, míg a legutóbbi választások alkalmával ennek majd háromszorosát (14,6 százalékot) sikerült elérniük. Amennyiben a jelenlegi két kormánypártnak nem sikerül többséget szereznie a Bundestagban, úgy a három ellenzéki párt összefogása jelentős változást hozhatna Németországban.

Matematikai esély ugyan van arra, hogy a 23 százalék körül mozgó Szociáldemokrata Párt (SPD) a 13 százalékon álló Zöldekkel (Grüne) és a 8 százalékos támogatottságú Baloldali Párttal (Die Linke) koalícióra lépve átvegye a hatalmat. Az összefogásnak azonban rendkívül csekély a valószínűsége, amit a pártok eddigi nyilatkozatai is alátámasztottak. Új szerveződésekkel feltehetően nem fog bővülni a német alsóház (Bundestag), hiszen a jelenlegi felmérések szerint, mind az Alternatíva Németország (Altenative für Deutschland), mind a Német Kalózpárt (Piraten) támogatottsága elmarad az 5 százalékos bejutási küszöbtől.

Meglepőnek tűnhet azonban, hogy a nagykoalíció lehetőségét legutóbb már maga Angela Merkel sem tartotta kizártnak. Ezzel viszont sem saját pártján belül, sem a szociáldemokraták körében nem értenek maradéktalanul egyet. A kereszténydemokraták ugyanis kizárólag a liberálisokkal képzelnék el a következő négy évet; a szociáldemokraták pedig a zöldekkel jutnának hatalomra. 2005 és 2009 között azonban már volt példa a két nagy párt alkotta nagykoalícióra. Az SPD a 2009-es választásokon már jelentősen rosszabb eredményt ért el, mint korábban, így a nagykoalíció lehetőségét pusztán emiatt is sokan elvetnék. A jelenlegi kormánypártból is sokan ellenzik az ötletet, és abban az esetben, ha egyik pártszövetségnek sem sikerülne megszereznie a többséget, új választás kiírását támogatnák, semmint azt, hogy a szociáldemokratákkal lépjenek nagykoalícióra.

A szociáldemokraták természetesen mindent megpróbálnak, hogy csökkentsék a hátrányukat. Peer Steinbrück, a párt kancellárjelöltje már jóval Angela Merkel előtt intenzív kampányolásba kezdett, ami a választások napjáig átlagosan napi két nyilvános fellépést foglalt magában. A kancellári cím megtartásáért, illetve annak megszerzésért küzdő két politikus teljesen eltérő taktikát választott a kampány során: míg Steinbrück és pártja mind a beszédekben, mind a plakátokon nyíltan támadta ellenfelét, addig a szabadságról augusztus közepén visszatérő Merkel mintha Steinbrück nevének kimondását is kerülte volna eddig, és kizárólag a saját, illetve pártja programjára koncentrált.

A legnagyobb támadási felületet egyébként a júniusban kirobbant lehallgatási botrány jelentette. Miután kiderült, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség lehallgatta és megfigyelte európai szövetségeseit – köztük Németországot –, az ellenzék követelni kezdte az ügy részletes kivizsgálását és nyilvánosság előtti tisztázását. A kormány ugyanakkor sem az ellenzék, sem a kisebb németországi tüntetések nyomására nem változtatott taktikáján, s az ügyet végül hagyták kihűlni, ami jó döntésnek is bizonyult, hiszen a botrány sem Merkel, sem a CDU támogatottságát nem tépázta meg. 

Mostanában a kormánypártok között kisebb feszültség tapasztalható. A CSU elnöke, Horst Seehofer például nemrégiben kijelentette: nem ért egyet azzal, hogy míg a külföldre utazó német állampolgároknak fizetniük kell az ottani autópályák használatáért, addig a külföldiek ingyen használhatják a német autópályákat. A politikus hangsúlyozta, hogy a koalíciós szerződés aláírásának feltételévé tenné a külföldi állampolgárok számára kötelező autópályadíj bevezetését. A német kancellár azonban nem ért ezzel egyet, és a szóban forgó elképzelés egyelőre a CDU-CSU közös választási programjában sem szerepel. Nem valószínű ugyanakkor, hogy az autópályákkal kapcsolatos ellentét miatt kenyértörésre kerülne sor a szövetségen belül.