Felavatták a Jézus Szíve kilátót a Székelyföldön

A családokat és általuk a nemzetet a Krisztus-hit erősítheti meg – hangsúlyozta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára a székelyföldi 953 méteren fekvő Gordon-tetőn, ahol szombaton felavatták a 22 méter magas Jézus Szíve kilátót.

„Magyarország, Székelyföld, Erdély jövője a családokban, a családok együtt tartásában leledzik. Ha nincs erős családi kötelék, akkor nemzetünk sokkal gyengébb lesz. A családokat a Krisztus-hit erősítheti meg” – mondta ünnepi beszédében az államtitkár.

Bevallotta, benne is keveredett a kétség és csodálat, amikor először szembesült a rozsdamentes acélból készült, kilátóként kialakított Jézus-szoborral – Zavaczky Walter alkotásával – a Farkaslakához tartozó domb tetején.

„Mikor azonban körbenézetem e csodálatos, teremtett tájon, ahol az emberek évszázadok óta őrzik székelységüket, magyarságukat és hitüket, úgy éreztem, mintha valóban Krisztus szívében lennék” – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.

Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere a hely nagy szülöttét, Tamási Áront idézve azt mondta, e vidéken, a Nyikó völgyében, a Gordon-tetőn, valóra válnak az álmok. Rámutatott, egyszerű, civil emberek álmodták meg a domb tetejéről vigyázó Jézust is, és álmuk valóra vált: a táj fölé emelkedő szobrot már avatása előtt naponta turisták százai, ezrei keresték fel.

Kelet-Európa egyik legmagasabb Krisztus-szobrának avatóján Tamás József püspök mutatott be szentmisét.

A kilátó megépítésének ötlete 2003-ban, a bogárfalvi templom felavatásakor született meg az idén elhunyt Magyari Árpád, a Protemp Alapítvány volt elnökének, valamint Hajdó István akkori gyergyószentmiklósi főesperes-plébánosnak a kezdeményezésére. Az alapítvány képviselői remélik, hogy akárcsak Csíksomlyó, a Gordon-tető is zarándokhellyé válik.

A sokak által pléhkrisztusnak gúnyolt kilátó megépítése sok vitát váltott ki, ugyanis egyesek szerint ízléstelen és tájidegen az alkotás. Mások szerint viszont a nagyszabású mű méltó a hely szelleméhez, kiegészíti a tájat, és várhatóan turisták ezreit vonzza majd.

MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »