Készül a kormány emberi jogi stratégiája

Készül a szlovák kormány emberi jogi stratégiája, amely várhatóan az állam kisebbségi politikájának koncepcióját is tartalmazza. Az eddig elkészült szakmai anyag legalábbis ezt javasolja a stratégiát előkészítő külügyminiszternek, Miroslav Lajčáknak.

Az alapanyagot a kormány emberi jogi tanácsa vitatja meg szeptember eleji ülésén. A szlovák és a magyar pártok és civil szervezetek szkeptikusak, nem bíznak abban, hogy valóban olyan kisebbségpolitikai koncepció készül, amely figyelembe veszi a kisebbségek érdekeit. A külügyminiszter szerint azonban a stratégia az emberi jogok 21. századi értelmezéséből indul ki, és tükrözni fogja Szlovákia nemzetközi kötelezettségeit.

„Támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely előbbre viszi a nemzetiségek ügyét, meg kell várni azonban, hogy a kormány emberi jogi tanácsa mit fogad el, és mit terjeszt a külügyminiszter elé – magyarázta lapunknak Solymos László, a Híd frakcióvezetője. – Ez a kormány nem arról híres, hogy a kisebbségek ügyét szeretné előrevinni, sőt a status quóról beszél, de nem tartja be.” Az MKP szerint sem várható komolyabb fordulat a kormány kisebbségi politikájában. „Jó dolog, hogy készül ilyen, így újra szembesülhetünk azzal, hogy mik az elvárások, és milyen a kormány hozzáállása” – válaszolta lapunk kérdésére Berényi József, az MKP elnöke.

Kérdés, hogy a kisebbségpolitikai koncepció milyen formában kerül bele az emberi jogi stratégiába, amelynek szakmai alapanyaga a 11 stratégiai kérdéskör egyikeként tárgyalja. A dokumentumot – melyet Petőcz Kálmán, a Szlovákiai Helsinki Bizottság elnökének irányításával egy szakértői csoport dolgozott ki – több körben megvitatták a civil szervezetek képviselőivel. Részletek szombati nyomtatott kiadásunkban.

Új Szó

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »