Légióriás elé áll az állam

A légitársaságok történetének legnagyobb vállalati egyesülésére készül az American Airlines és a US Airways. Csak készül, hiszen az igazságügyi minisztérium és hat állam legfőbb ügyésze is beperelte az összevonást – számolt be róla a Huffington Post. A kereset szerint ezzel csak az áraikat akarják emelni, a gyakorlatban semmi előnye nem származik majd belőle a fogyasztóknak. „A hivatalos légitársaságok számának csökkentésével, és a maradék társaságok anyagi ösztönzésével ez az összevonás a légitársaságok együttműködését jelentené a piacon, nem pedig versengésüket” – áll a per szövegében. 

Az elmúlt években a trösztellenes ügyvédek nyugodtan tűrték a hasonló eseményeket: gond nélkül zajlott le mind a Delta-Northwest, mind pedig a Continental-United összeolvadás is. Most viszont az elemzők szerint azért került sor a tiltakozásra, mert ezzel az összevonással az amerikai légtér nagyjából 80 százaléka összesen négy cég kezébe kerülne. A minisztérium a US Airways saját szavait fordította ellenük: a belső levelezésekből és a befektetőknek szánt prezentációkból a felsőbb vezetők olyan megjegyzéseit szedték össze, ahol azt emlegették: az összes korábbi összevonás magasabb díjakat eredményezett, így erre lehet számítani most is.

Mindkét cég részvényei a tőzsdén hatalmas (13 százalékos és 45 százalékos) zuhanásba kezdtek a per bejelentésének hatására, de elemzők szerint lehetséges, hogy a perből nem is lesz tárgyalás. Spekulációk szerint a minisztérium csak az időt akarja húzni az összevonásig, és még annak végleges létrejötte előtt ki akarják a légitársaságokból csikarni az új, washingtoni Reagan repülőtéren a leszállópályákra szerzett koncessziós jogaikat.

Büki Dániel

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »