Basescu marosfői kijelentései, és ami mögöttük van

Basescu román államfő kijelentéseitől hangos a magyar és román sajtó, ám a politikus által tett megjegyzések nem előzmény nélküliek. A tusványosi nyári egyetemen elhangzott kijelentésekre és Vona Gábor EMI táborban elmondott szavaira egyaránt reagált az államfő. Ki üzen kinek és milyen céllal teszi mindezt?

Az idei évben megrendezett határon túli nyári egyetemeken elhangzott felszólalások nem maradnak a nyár emlékei csupán, a nyári egyetemek politikai egymásnak üzengetés színterei lettek. Traian Basescu román elnök a marosfői határon túli román közösségek számára megrendezett nyári egyetemen élesen bírálta az Erdélyben megrendezett szabadegyetemeken felszólaló magyar politikusok kijelentéseit. Basescu szerint az idei év volt az utolsó, amikor magyar politikusok nyugodtan járkálhattak Romániában és a tusnádfürdői nyári egyetemet a jövőben nem lehet megrendezni, amennyiben az az ideihez hasonló formában zajlik majd.

Hogy zajlott idén Tusványos?

A román elnök elsősorban Tőkés László európai parlamenti képviselő tusványosi kijelentésére reagált, melyben az Erdélyi Magyar Tanács elnöke arra kérte Orbán Viktort, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státuszt az erdélyiek fölött úgy, ahogy Ausztria vállalt a dél-tiroli németek felett. Basescu szerint Tőkés nem érdemli meg, hogy román állampolgár legyen és azt is meg kell vizsgálni, mennyire fogadhatóak el az ilyen jellegű kijelentések olyantól, aki Románia állampolgárságával rendelkezik. Szerinte a magyar politikusok kijelentései átlépték a tisztesség határait. Hozzátette, hogy Magyarország a kisebbségi ügyekkel való bánásmód miatt instabillá vált a régióban, a Budapest által alkalmazott politika pedig nehézséget okoz a térség más államai számára is.

„Összetévesztenek bennünket a sztálinistákkal”

A marosfői nyári egyetemen további olyan kérdések is előkerültek, melyek az Erdélyben élő magyarság szempontjából relevánsak. Ilyen volt az utonómia kérdése is, melyről Basescu hasonlóan elutasító és nyers véleményt fogalmazott meg. Szerinte ugyanis az etnikai alapon megvalósuló közigazgatási átszervezés elképzelhetetlen és csak Sztálin volt az, aki magyar autonóm régiót hozott létre. Nem csak a tusványosi kijelentések miatt fakadt ki a román államfő. A hétvégén megrendezett borzonti EMI-táborban Vona Gábor is tett néhány olyan kijelentést, melyek borzolták a román politika kedélyeit. A Jobbik vezetője többek között arról értekezett, hogy a nemzetközi színtéren fel kell vetni Trianon kérdését és Magyarországnak, ha szükséges, akár Romániával is vállalnia kell a konfliktusokat. Ezek miatt Basescu szerint arra van szükség, hogy Románia válljon vezető szerepet Budapest rendre utasításában.

Építő párbeszédre van szükség

Budapest mérsékelt hangvételű közleményben reagált a marosfői kijelentésekre. A közlemény szerint Románia és Magyarország érdekei közösek a nemzeti közösségek védelmét illetően, ezért építő párbeszédre és együttműködésre kell törekedni. Azt is kiemelték ugyanakkor, hogy Magyarország következetesen támogatja az erdélyi magyarság által felvetett igényeket, melyek megegyeznek az európai normákkal és az európai gyakorlattal is. A párbeszéd fenntartását támogatta az ügy kapcsán kiadott közleményében Kelemen Hunor is, aki az RMDSZ elnökeként a két fél közötti közvetítés lehetőségét ajánlotta fel. Vona Gábor közben nyílt levelet intézett a román politikusokhoz, akik közül Crin Antonescu szerint nemkívánatos személynek kell nyilvánítani a Jobbik elnökét.

Hadüzenet vagy kampányfogás?

A román sajtó is részletesen foglalkozott a Kelemen Hunor szerint hadüzenettel is felérő Basescu kijelentéseivel és az erre adott reakciókkal. A lapok egy része szerint a már jól bevált „magyar kártyát” húzták elő ismét, melyet mind a magyar, mind a román politikusok a maguk érdekei szerint játszanak ki. A választások közeledtével egyre keményebben megfogalmazott magyar kijelentések kapcsán nem kell meglepődni, az ezekre adott román reakciók pedig attól függenek, hogy mennyire van szükség az RMDSZ részvételére a kormányzásban és hogy a magyarok szavazatai mennyire szükségesek például egy államfő leváltásáról szóló népszavazáshoz.

Kettős viszonyulás

A marosfői nyári egyetemen elhangzottak azonban nem csak a magyar politikusok kijelentései miatt érdekesek. Egyértelmű, hogy Bukarest nem ismeri fel, a határon túli közösségek kapcsán a két fél hasonló helyzetben van. Viszont Bukarest az egyik oldalról támadja azt, amit a másik oldalon ugyanúgy megtesz. Röviddel a marosfői rendezvény előtt ugyanis Moldovában arról beszélt az államfő, hogy a határmódosítás lehetséges, amennyiben az ott élő románok ezt kérni fogják. Azt is hozzátette, szeretné, ha a Prut mindkét partján élő románok azonos állampolgársággal rendelkeznének és érzelmi okok miatt mandátuma lejárta után fel fogja venni a moldovai állampolgárságot. Annak ellenére, hogy Tusványoson Tökés nem beszélt a határok módosításáról (Basescu viszont Moldova kapcsán beszél ennek lehetőségéről), Tőkés kijelentésével szembeni kirohanása aránytalanul nyers és ellenséges. A Romániában élő magyarok igényeit elutasítja, a Moldovában élő románok esetében viszont ugyanazt teszi, amit a másik oldalon kritizál és támad. Basescu korábban arról is beszélt, hogy a román tudat újraélesztésén ügyködik a határokon túl élő románok körében, de arra is felhívja a figyelmet, hogy a határon túli románoknak lojálisnak kell lenniük ahhoz az országhoz, melyben élnek, mivel Románia sem örülne, ha létezne olyan kormány, mely a Románia területén élő kisebbségeket arra ösztönözné, hogy ne legyenek lojálisak az országhoz. Ebben az összefüggésben pont a román elnök az, aki aláássa az itt élő magyarok lojalitását, mikor a párbeszéd lehetőségének teljes kirekesztésével durva és agresszív kijelentéseket tesz.

Vass Ágnes

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »