Észak-Korea megduplázhatta urándúsítását

Az Institute for Science and International Security (ISIS) kutatóintézet szerint műholdas felvételek alapján Észak-Korea legnagyobb ismert nukleáris komplexumában, Jongbjonban az elmúlt 4 hónapban kétszeresére nőtt az urándúsító centrifugákat tartalmazó csarnok mérete.

A külföldi tudósok látogatása számára 2010-ben megnyitott üzem az akkori beszámolók szerint 2000 centrifugának adott otthont, ez a kapacitás éves szinten majdnem 2 atombomba-töltet előállítására volt elegendő. Az ISIS legfrissebb közleménye szerint azonban a megnövekedett egységben akár már 4000 centrifuga is elhelyezhető: ezek már évi 68 kilogramm megfelelően dúsított uránt képesek megtermelni, mellyel az ISIS adatai szerint kicsivel több mint 3 atombomba elkészítése lehetséges. Az intézet ugyanakkor elismerte, hogy a fenti számok csak feltételezések, és arra sincs egyértelmű bizonyíték, hogy az észak-koreai vezetés a jongbjoni létesítményben atomtöltet előállításához szükséges minőségű urán dúsítására törekedne.

Az üzem 3 évvel ezelőtti felfedésekor Phenjan hangsúlyozta, hogy a komplexum megépítésére kizárólag a lakosság energiaigényének kielégítése céljából került sor. Jonbjont később hajlandó volt bezárni Phenjan, ám az idén tavasszal a déli szomszédjával kiújult katonai feszültség hatására Észak-Korea áprilisban bejelentette, hogy „újraindítja” jongbjoni gépeit, továbbá ismételten megkezdi egy 2007-ben több ország követelésére leállított 5 megawattos reaktor működtetését. Az ISIS további gyanakvásra is int, hiszen nem tudható, hogy a februárban harmadik kísérleti atomrobbantását végrehajtó állam mely területein találhatóak még titkos nukleáris létesítmények. Az ISIS az Észak-Koreában 2012-ben potenciálisan előállított nukleáris töltetek számát egy 0 és 12 közötti számra teszi.

Csorba Renáta

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »