Pánikot keltett négy képviselő

Kisebb riadalom lett csütörtökön a bukaresti külügyminisztériumban, amikor kiderült, hogy négy bukaresti parlamenti képviselő a napokban Tajvanba látogatott. Ennek oka, hogy Románia nem ismeri el a távol-keleti országot.

Az útra két kormánypárti, egy ellenzéki és egy független képviselő vállalkozott a tajvani külügyminisztérium költségén. Utóbbi politikusnak, Remus Cerneának a szolgálati útlevelét is visszavonták a történtek után. Ezt az okmányt Cernea még tavaly kapta a miniszterelnök tanácsadójaként, és a román külügy szerint jogtalanul használta magánútra.

A négy képviselő tajvani útjától Valeriu Zgonea házelnök elhatárolódott. Közölte, hogy útjukat a képviselőház nem engedélyezte, nem is finanszírozta, és a honatyák nem a parlament álláspontját képviselték a távol-keleti országban.

A külügyminisztérium szintén közleményt adott ki, amelyben leszögezi: Románia az „egyetlen Kína” politikájának híve, és kiemelt fontosságúnak tartja a Kínai Népköztársasággal fenntartott kapcsolatokat. A tárca ezért elítélte a négy képviselő tajvani útját. Este a Szociáldemokrata Párt (PSD) szintén közleményben határolódott el a két politikusa nyári kiruccanásától.

Mindezekre reagálva Remus Cernea higgadtságot kért a román hatóságoktól. A Mediafaxnak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy az EU 16 tagállamának gazdasági külképviselete van Tajvanban. Magyarázata szerint Pozsony gazdasági külképviseletének vezetője hívta meg őket a távol-keleti országba. Útjuk során a román képviselők üzletemberekkel és a tajvani parlament alelnökével is találkoztak.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »