Kirúgnak egy csomó kémet

A kiszivárogtatási botrány nyomán mintegy kilencven százalékkal akarja csökkenteni rendszerelemzőinek számát az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), hogy minél kevesebb embernek legyen hozzáférése a titkos információkhoz – közölte Keith Alexander, az NSA igazgatója.

    A külföldi elektronikus információáramlást megfigyelő kémügynökség vezetője egy New York-i kiberbiztonsági konferencián felszólalva beszélt erről csütörtökön. Mint mondta, a létszámcsökkentést úgy akarják elérni, hogy automatizálják annak a munkának a nagy részét, amelyet jelenleg rendszerelemzők végeznek, és ezáltal biztonságosabbá és gyorsabbá válik az adatelemzés.

    A rendszerelemzők számának 90 százalékos csökkentése szerepel a tervek között, és Alexander úgy fogalmazott, hogy „a folyamatot már elindították”.    Az NSA adatgyűjtési tevékenységéről titkos dokumentumokat kiszivárogtató Edward Snowden az NSA-val szerződésben álló Booz Allen Hamilton nevű cég rendszerelemző informatikusa volt. A kémszervezet közvetve vagy közvetlenül jelenleg mintegy ezer hozzá hasonló szakértőt foglalkoztat.    Az NSA munkájának automatizálása még a Snowden-ügy előtt elkezdődött, de azóta felgyorsult az átalakulás.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »