Snowdennek nem kellene tartania kínzástól?

Edward Snowden egykori titkosügynök kiadatását az amerikai főügyész egy levéllel szerette volna elérni az oroszoknál – írja a The Washington Post. Eric Holder Alexander Konovalov orosz külügyminiszternek elküldött üzenetében kijelentette: az igaz, hogy rablással és kémkedéssel vádolják a kiszivárogtatót, azonban hazájában nem kell halálbüntetéstől tartania, még akkor sem, ha esetleg cselekedetei alapján lehetőség volna rá.

Holder ugyanakkor arról is biztosította az orosz félt, hogy a titkosügynököt semmilyen esetben sem vetnék kínzás alá, sőt, törvényes keretek között kerülne sor tárgyalására, ráadásul polgári és nem katonai bíróságon. Ezekre a kijelentésekre azért volt szükség, mert Snowden – kinek amerikai útlevelét már több mint egy hónapja visszavonták – korábban úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy hazájában valószínűleg embertelen bánásmódban részesülne.

Az üzenet egyébként akkor látott napvilágot, amikor már úgy látszott, hogy az oroszok nem hajlandók kiadni az ügynököt, de nem is örülnek feltétlenül jelenlétének. A múlt hét végén ráadásul további kérés fogalmazódott meg az ügy kapcsán: Snowden édesapja, Lon arra kérte Obama elnököt, hogy utasítsa a főügyészt a fia ellen felhozott vádak ejtésére.

Szentgróti Gábor

Friss hírek

Családi luxuspihenés gyerekekkel: ahol a gyermeki kíváncsiság és az ötcsillagos nyugalom találkozik (x)

A családi pihenés valódi luxusa nem abban rejlik, hogy minden pillanat tökéletesen megtervezett. Sokkal inkább abban, amikor a család minden tagja megtalálja a saját örömét: a gyerekek a felfedezés szabadságát, a szülők a megérdemelt lelassulást, a közös pillanatok pedig azt a ritka minőséget, amelyre a hétköznapok sűrűségében olyan kevés tér jut.

Read More »