Csökkent az INA árbevétele

Csökkenő árbevétel mellett is növelni tudta nettó nyereségét az INA horvát olajtársaság az idén az első fél évben.

A Mol olajipari társaság 49,1 százalékos tulajdonában álló INA honlapján hétfőn közzétett legfrissebb pénzügyi jelentés szerint az INA csoport értékesítési árbevétele 13,3 milliárd kuna (1 kuna=39,67 forint) volt az idén az első hat hónapban, 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, amit a romló makrogazdasági körülményekkel magyaráz a cég. Eközben a társaság 443 millió kuna nettó nyereséget ért el 2013 első fél évében, több mint négyszeresét a 2012 első félévinek.

Ugyanakkor az első féléves EBIDTA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 21 százalékkal csökkent, 1,75 milliárd kunát tett ki. Áldott Zoltán, a társaság igazgatóságának elnöke a csökkenést a finomítói környezet romlásával, a horvát és az egyéb kulcspiacokon a gazdaság visszaesésével magyarázta a közlemény szerint.

A közlemény szerint a vállalat Szlovéniában megháromszorozta, Bosznia-Hercegovinában pedig 5 százalékkal emelte az értékesítést. Ezzel egy időben Horvátországban megtartotta piacvezető pozícióját.

A tőkebefektetések értéke – főként a második negyedéves beruházások ösztönzésére – éves szinten 23 százalékkal, 500 millió kunára növekedett 2013 első hat hónapjában. A cég jelentősen fokozta kutatási és termelési tevékenységét Horvátországban.

Ugyanakkor a társaság a második negyedévben fokozta a töltőállomások modernizációját célzó programját is, amelynek keretében eddig összesen 132 benzinkút lett felújítva.

Az előző időszakhoz képest csökkentek a finanszírozási költségek, valamint a tavaly év végi 31 százalékhoz képest június végére 26 százalékra javult az adósság és a tőke aránya.

mti

Friss hírek

Magasabb adóterhet kap a Mol augusztustól

A törvényjavaslat kiterjeszti a kőolajtermék-előállító különadóját a 2 és 5 amerikai dollár közé eső árkülönbözetre, illetve a 2027. adóévre is. Az intézkedés idén 6,25 milliárd forinttal, jövőre pedig újabb 15 milliárd forinttal javítja a költségvetési egyenleget.

Read More »
sherlockrehab.hu

Tévhitek a gerincsérvről (x)

Számos tévhit kötődik a gerincsérvhez. Sokan azonnal a legrosszabbat feltételezik, holott számos félreértés övezi ezt az állapotot. Részben a média, részben a tévesen értelmezett tanulmányok gerjesztik ezt az aggodalmat.

Read More »