A székelyel szembe mennek Brüsszellel

Brüsszel elutasította az SZNT és partnerei által beterjesztett, az etnikai, kulturális, vallási sajátosságokkal rendelkező régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés bejegyzését.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) fenntartja mind az Európai Unió Bírósága előtti jogorvoslat lehetőségét, mind pedig a kezdeményezés olyan módosításának alternatíváját, amely nem érinti annak alapvető célját – közölte vasárnap esti állásfoglalásában Izsák Balázs annak kapcsán, hogy Brüsszel elutasította az SZNT és partnerei által beterjesztett, az etnikai, kulturális, vallási sajátosságokkal rendelkező régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés bejegyzését.

Az Európai Bizottság arra hivatkozott, hogy a kezdeményezés nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe. Az SZNT elnöke szerint ez a megállapítás nem állja meg a helyét. „A kezdeményezés a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítésére vonatkozik még akkor is, ha esetleges sikerének lenne kisebbségvédelmi hozadéka is” – fogalmaz közleményében.

Izsák szerint ragaszkodniuk kell a jövőben is a javaslatukban megfogalmazott igényhez: az Uniónak kiemelt figyelemmel kell kezelnie azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi sajátosságok jellemeznek azáltal, hogy területükön jelentős arányban vagy éppen többségben él egy őshonos európai kisebbség, amely szülőföldjén saját, történelmi gyökerű kultúrát teremtett.

„Bízom abban, sikerül rábírni az Európai Bizottságot, hogy az általunk vázolt szempontokat figyelembe véve teremtse meg kohéziós politikájának jogi kereteit mindazon régiókban, amelyek nyelvi, kulturális szigetekként jelennek meg Európa térképén” – olvasható az állásfoglalásban.urópa térképén” – olvasható az állásfoglalásban.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »