Az IMF még hisz Kínában

Az IMF 7,75%-os GDP prognózist fogalmazott meg a kínai gazdaságra, ami magasabb, mint a kormány által megfogalmazott 7,5%- illetve az elemzőházak által becsült 7-7,5% közötti sáv. Ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a döntéshozóknak kiemelten oda kell figyelni a gazdasági egyensúlytalanságokra, hogy elkerüljenek egy nagyobb sokkot.

Véleményünk szerint ez csak egy kommunikációs trükk és megpróbálja, a nemzetközi szervezet a tűzet oltani, hiszen ők is tisztában vannak az árnyék bankrendszer és az önkormányzati adósságszint problémáival.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »