Románia újabb hitelmegállapodást köt az IMF-fel

Victor Ponta kormányfő hétfői bukaresti sajtótájékoztatóján közölte, szerinte Románia újabb hitelmegállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

Ponta elmondta, július közepén Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója is Bukarestbe látogat. Hozzátette, a vizitnek nincs köze közvetlenül az újabb hitelmegállapodáshoz, de a látogatásnak erőteljes üzenetértéke van. „Derűlátó vagyok, hogy ősszel jó körülmények között újabb hitelmegállapodást kötünk az Európai Bizottsággal, az IMF-fel és a Világbankkal” – mondta.

Románia elővigyázatossági típusú szerződést akar kötni, akárcsak a legutóbbi, amit júniusban zártak le. Annak értéke 5,4 milliárd euró volt. 2009-ben Románia az IMF szervezésében csaknem 20 milliárd euró értékű készenléti hitelszerződést kötött.

A mostani lenne sorozatban a harmadik hitelszerződés, amelynek szükségességét illetően a román kormány, az elnöki hivatal és a jegybank vezetősége is egyetért.

Az IMF küldöttsége legközelebb július közepén, néhány nappal az IMF-vezérigazgató látogatása után érkezik Bukarestbe, ekkor várhatóan az esetleges újabb hitelszerződésről és annak feltételeiről is tárgyalnak.

Kitekintő / Maszol.ro / mti.hu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »