Már ezernégyszázan vállalták, hogy a zászlóper részévé válnak

Közel ezernégyszáz sepsiszentgyörgyi vette védelmébe a város zászlóját, és írta alá azt a nyilatkozatot, amely révén a zászlóper részévé váltak, tájékoztatta a Maszol.ro portált Tóth Birtan Csaba. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének ügyvezetője szerint az elmúlt héten a város hat pontján felállított standokon gyűjtöttek aláírásokat önkéntesek.

Összesen 1364-en írták alá az íveket, mely által a per részévé váltak, védelmükbe vették a városi zászlót. Tóth Birtan Csaba szerint a nyár folyamán a szövetség Martinovics utcai székházába várják azokat, akik aláírásukkal támogatnák a város zászlóját. Szeptemberben pedig még egyszer megszervezik az utcai aláírásgyűjtést. Céljuk, hogy a következő tárgyalási fordulóig, szeptember 10-ig legalább 3000 sepsiszentgyörgyi civilt vonjanak be az önkormányzat és a prefektúra közti perbe.

Mint arról beszámoltunk: Kovászna megye zászlóját már érvénytelennek nyilvánította a brassói táblabíróság. Sepsiszentgyörgy város zászlójának sorsáról is ugyanez a bíróság dönt szeptemberben. „Mutassuk meg, hogy egy összetartó és erős közösség vagyunk, akitől nem lehet elvenni a szimbólumhasználat alapvető jogát”, mutatott rá Tóth Birtan Csaba. Leszögezte: a perbe beszálló polgárok vagy civil szervezetek nem kell megjelenjenek a tárgyaláson, viszont gyakorlati haszna van, mert ha a brassói táblabíróság érvényteleníti a sepsiszentgyörgyi zászlót, az önkormányzatok nem vihetik tovább a pert a Strasbourgi Emberjogi Bíróságra, de civil szervezetek és magánemberek ezt megtehetik.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »