Kiszivárgott: éveken át pofátlanul hazudott a kormány

Európában ismét az olaszokra terelődött a figyelem: tegnap azért kerültek présbe, mert az egyik itáliai bank szerint 6 hónapon belül mentőcsomagra van szüksége az országnak.

Ma reggel egy titkos dokumentum került napvilágra, amelyben az olasz kormány a saját pénzügyi manővereit tárgyalja. Ezek azt a célt szolgálták a ’90-es évek végétől kezdve, hogy átmenetileg eltüntessék az adósság egy részét, cserébe később többet kellett visszafizetni. Így viszont az ország simán csatlakozhatott az euróövezethez 1999-ben.

A konstrukciót a görögök is előszeretettel alkalmazták, a bili náluk 2009-ben borult ki, a történet végére pedig még ma sem került pont.

A mostani hírek 32 milliárd euró összértékű üzletekről szólnak, amelyeken akár 8 milliárd euró is lehet a bukta. Tavalyi bejelentések alapján az olasz államkötvények 1600 milliárd eurós összértékének 10%-árakötöttek származtatott ügyleteket a kabinet tagjai, a mostani sztori ennek nagyjából ötödét (32 milliárd euró) érintheti.

A 8 milliárd eurós érték nagyságrendileg azonos az idei évre tervezett költségvetési hiánnyal, tehát egyáltalán nem elhanyagolható mértékű.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »