Román zászlókat osztogat az ortodox püspökség Székelyföldön

Két kilométer román nemzeti színű vásznat vásárolt a Kovászna és Hargita megyei ortodox püspökség. Ioan Selejan püspök szerint ebből az anyagból a csíkszeredai apácák több száz román lobogót varrnak, amiket majd ingyen osztanak szét a román közösség tagjainak – írja az Agerpres.

A hírügynökségnek az ortodox püspök azt nyilatkozta: a román nemzeti lobogókat idén nyáron a templomokban megáldják, és ingyen osztják majd ki a Kovászna és Hargita megyei hívőknek. Az első 350 darab román zászlót hétfőn osztották szét a Kovászna megyei Nagypatakon, mondta Ioan Selejan.

A püspök leszögezte: egyelőre két kilométer piros-sárga-kék színű vásznat vásároltak, de ha szükség lesz rá, még vesznek, hiszen azt szeretnék, hogy minden házra jusson egy lobogó. „Megáldjuk a zászlókat, mielőtt kiosztanánk, és az ortodox papok imádkoznak az ország javáért” – mondta Ioan Selejan ortodox püspök.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »