Államfőválasztás: az MKP támogatja az előválasztást

Berényi József, az MKP elnöke és Ondrej Dostál, a Polgári Konzervatív Párt (OKS) elnöke hétfőn megvitatta az OKS javaslatát az ellenzék köztársaságielnök-jelöltjeinek előválasztására.

Berényi tájékoztatta az OKS vezetőjét arról, hogy az MKP elnöksége megvitatta a polgári konzervatívok javaslatát, és támogatását nyilvánította ki az előválasztásokkal kapcsolatban. Azt azonban hangsúlyozza: a folyamat győztesének pozitívan kell viszonyulnia a kisebbségi minimumról szóló dokumentumhoz (A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfeltételei), amelyet tavaly szeptember 24-én írt alá az MKP vezetője a Híd elnökével, Bugár Bélával és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala képviselőjével közösen.

Dostál szerint az OKS számára elfogadható, hogy az előválasztások előtt a jelöltek megegyezzenek a közös elvekben és értékrendben. Ezeknek része az alkotmányosság, a demokratikus jogállam és az emberi jogok, valamint a nemzeti kisebbségek tiszteletben tartásának alapelve. A két pártelnök megvitatta a közelgő megyei választásokkal kapcsolatos előkészületeket is.  Megegyeztek, hogy legközelebb a Via Nova szervezésében sorra kerülő martosi táborban találkoznak, ahol panelbeszélgetésen vesznek részt. 

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »