Román küldöttség Ungváron

Az Anton Rohan vezette máramarosi küldöttség Kárpátalja megyeszékhelyén, Ungváron találkozott Olekszandr Ledidával, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal vezetőjével és helyettesével, Mihajlo Popoviccsal.

A találkozón a felek a gazdasági, kulturális, humanitárius és idegenforgalmi együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak. Szó volt egy Tisza-híd építéséről, konzulátusok és közös határátkelők létrehozásáról, valamint az üzleti partnerségi kapcsolatokról és a két régió vállalkozóinak tapasztalatcseréjéről.

Anton Rohan pozitívan értékelte a találkozót. „Konkrét állásponttal és javaslatokkal érkeztünk Kárpátaljára. A két régiónak sok dologban megegyezik a nézőpontja. Megállapodtunk egy Tisza-híd építéséről, mely a romániai Máramarosszigetet köti majd össze a kárpátaljai Bila Cerkvával (Tiszafejéregyháza, Rahói járás), valamint konzulátusok létrehozásáról Máramarosszigeten és Aknaszlatinán. Ez azonban egy új határátkelő építését is magával vonja.

A terveket már elkészítettük, a kivitelezés közel 10 millió euróba kerül, melyet a két régió közösen fedezne” – mondta a romániai küldöttség vezetője. Olekszandr Ledida közös munkacsoport létrehozását javasolta.

karpatalja.ma

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »