Több mint félmillió erdélyi magyar nézheti az ETV-t

Immár 8 erdélyi megye 386 településén, több mint 500 000 magyar nemzetiségű néző számára elérhetőek az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) műsorai, azt követően, hogy az elmúlt heteben számos helyi kábelszolgáltató is műsorkínálatába vette a televíziót.

Szepessy Előd igazgató elmondta, a UPC-vel folytatott eredményes együttműködésnek köszönhetően a nemzetközi műsorszolgáltató nemrég úgy döntött, nemcsak a digitális, hanem az analóg műsorkínálatába is beemeli az ETV-t. Ez újabb több ezer potenciális nézőt jelenthet az egyetlen önálló erdélyi magyar televízió számára – mondta az igazgató. A legnagyobb lefedettséggel Maros megye rendelkezik, itt Marosvásárhelyen kívül 154 magyarlakta településen, Hargita és Kovászna megyékben pedig 58, illetve 55 településen van jelen az adó. Jelentős eredménynek számít, hogy további öt erdélyi megyében (Szilágy, Máramaros, Kolozs, Szatmár és Brassó) közel 120 településén is fogható az ETV – tette hozzá Szepessy Előd.

Nagy Zsolt, a televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke kifejtette, közel állnak ahhoz a célkitűzéshez, hogy valóban minden erdélyi magyar számára elérhető legyen az ETV. “Célunk, hogy a mai, túlnyomórészt kereskedelmi alapú televíziózás világában egy érték-központú, korszerű, ám a hagyományos erdélyi magyar értékvilágot hitelesen tükröző műsorkínálatot biztosítsunk nézőinknek. Egyre több pozitív visszajelzést és kritikát is kapunk, ami számunkra azt mutatja, hogy az erdélyi magyar nézők igényt tartanak a televízióra, és hogy fontos helyünk és szerepünk van az médiapiacon” – mondta Nagy Zsolt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a nézők, akik még nem fogják az Erdélyi Magyar Televízió műsorait, ezt az igényüket jelezzék a helyi kábelszolgáltatónál.

Az Országos Audiovizuális Tanács nemrég hozott határozata értelmében az ETV bekerült az országos must carry (vinni kell) csomagba, így azon településeken, ahol a magyar közösség számaránya eléri a 20%-ot, a műsorterjesztők kötelesek szerepeltetni kínálatukban a marosvásárhelyi székhelyű televízió műsorát.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »