Orbán most meggyőzte Brüsszelt

Kedvezően fogadta a magyar kormány egy héttel ezelőtt tett bejelentéseit a negyedik alkotmánymódosítással összefüggő három kérdés közül kettőben pénteken az Európai Bizottság, amely most az alkotmány ezzel összhangban történő módosítására vár. A politikai reklámok ügyében tovább folyik a „konstruktív egyeztetés” a két fél között.

Egy héttel Martonyi János bejelentését követően az Európai Bizottság pénteken pozitív üzenetet küldött Budapestnek, üdvözölve azt az ajánlatot, amit a folyamatban lévő három dosszié közül kettővel kapcsolatban tett a kormány.

Olivier Bailly, a Bizottság szóvivője közölte, hogy a testület tudomásul vette a kormány bejelentését, miszerint a nemzetközi bírósági döntésekből következő fizetési kötelezettségek fedezésére a kormány által kivethető rendkívüli adókról szóló passzust kiveszik az alkotmány szövegéből. Hozzátette, hogy a Bizottság most az alkotmány ezzel összhangban történő módosítására vár.

A kormány az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének ügyáthelyezési jogköréről szóló részt is kész törölni az alkotmány szövegéből, amit „ugyancsak örömmel fogadott a Bizottság”, de a végleges értékelés előtt látni szeretné az alkotmány módosítását.

A negyedik alkotmánymódosítás kapcsán felmerült harmadik vitás ügyben, a politikai reklámoknak választási kampány idején az elektronikus közmédiára való korlátozásának kérdésében a szóvivő szerint technikai szinten folytatódnak a konstruktív egyeztetések. „Bízunk benne, hogy az első két kérdésben megoldást találunk, a harmadikról pedig folytatódnak a konzultációk” – mondta.

A szóvivő a politikai kampányt illetően megerősítette, hogy a Bizottság szerint európai hatáskörbe tartozó kérdésről van szó, és a testület alapvetően azt vizsgálja, hogy arányosnak tekinthetők-e a magánkézben lévő kereskedelmi csatornákkal szemben a választási kampány idején a reklámozás tekintetében bevezetendő korlátozások.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »