Délután várják a Duna tetőzését a kritikus szakaszon Ausztriában

Kedden délután négy órától várják a Duna legmagasabb vízállását a folyónak azon a szakaszán Ausztriában, ahol a legnagyobb veszélyt jelenti az áradás.

Az osztrák vízügyi szolgálat tájékoztatása szerint a Wachau vidéken délután négy órától várható a legmagasabb vízállás – jelentette az APA osztrák hírügynökség. A kienstocki mérőállomásnál 10,8-10,9 méteres vízállással számolnak, így várhatóan itt nem haladja meg az „évszázad árvizeként” emlegetett 2002-es áradáskor mért 10,9 métert.

A Duna alsó- és felső-ausztriai szakaszán, Bécstől 60-100 kilométerre nyugatra feszült helyzet alakult ki kedden reggel. Itt újabb településeket fenyeget elöntéssel az ár, annak ellenére, hogy hétfő óta lassult a vízszint emelkedése.

A mentésben résztvevők feszülten figyelik, hogy a víz nem lépi-e át a mobil védőgátak peremét, és hogy a védőfalak megtartják-e a víztömeget, nem tesznek-e kárt bennük az árvízi hordalék nagyobb méretű darabjai. Ezeket a gátakat és más védműveket a 2002-es nagy árvíz után szerezték be, illetve építették fel. Ha a gátak átszakadnak, újabb településekre törhet be a víz.

Bizakodásra ad okot a védekezésben részt vevőknek, hogy a folyó ausztriai vízállása a korábban vártnál lassabban emelkedett hétfő este óta.

Miközben Alsó- és Felső-Ausztriában még az árhullám tetőzésére várnak, addig Vorarlbergben, Salzburgban és Tirolban már megkezdődött a takarítás és a helyreállítás. A közlekedési helyzet viszont nem javult hétfő óta, továbbra is mintegy 150 közúton vannak lezárások. 

Bécsnél kedden éjszaka várják a Duna tetőzését, de a fővárosban nem várhatók jelentős károk.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »