Ismét Székelyföldre érkezett a brit trónörökös

A herceg visszajáró vendég Erdélyben. Többször is lelkesen nyilatkozott az ember és a környezet sajátos erdélyi viszonyáról, amelyet szerinte Európa más tájain már alig lehet megtalálni.

Erdélybe látogatott csütörtökön Károly herceg, a brit trón örököse – közölte a Mediafax hírügynökség. A híradás szerint Károly herceg csütörtökön a koradélutáni órákban érkezett különjárattal a marosvásárhelyi repülőtérre. Látogatásának első állomása ezúttal is a székelyföldi Miklósvár, ahol Kálnoky Tibor gróf látja vendégül kastélyában. Pénteken a Maros megyei Erkedre várják, ahol az egykori művelődési ház épületét tekinti meg. Amint az Erkedet is magába foglaló Héjjasfalva község polgármestere, Mihai Vasile Todoran a Mediafaxnak elmondta, az épületet a herceg egyik rokona vette bérbe és újította fel. Ebben kívánják berendezni a herceg által támogatott, erdélyi programokat lebonyolító alapítvány székházát.

A hírügynökség értesülései szerint Károly herceg felkeresi a Kovászna megyei Zalánpatakon és a Maros megyei Szászfehéregyházán vásárolt birtokait is. A herceg visszajáró vendég Erdélyben. Többször is lelkesen nyilatkozott az ember és a környezet sajátos erdélyi viszonyáról, amelyet szerinte Európa más tájain már alig lehet megtalálni.

A brit királyi család erdélyi magyar gyökerekkel is rendelkezik. II. Erzsébet királynő ükanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben, és az ottani Rhédey kastélyban nevelkedett.

maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »