Egy szelet sajt miatt akarta megölni családját

Tiara Drake-nél elszakadt a cérna, mikor rokona nem adott neki a sajtjából. Emiatt bosszúból kísérletet tett öt családtagjának megmérgezésére – áll a CBSNews oldalán.

A 24 éves north carolinai nő a rendőri jelentés szerint pénteken szeretett volna egy kis sajtot enni, ám családtagja megtagadta tőle. Rákövetkező nap Drake hamarabb felkelt, és nekilátott tervének, míg családja mélyen aludt. Az ominózus sajtot tisztítószer és ablaktisztító folyadék kombinációjával tette erősen mérgezővé.

Reggeli közben azonban közülük négyen észrevették, hogy valami nincs rendben a sajttal. Ezért rögtön felkeresték a Méreg Központ munkatársait, akik a méreg semlegesítése érdekében tejet itattak velük. Szerencsére egyiküknek sem esett komolyabb baja. Drake 50 ezer dolláros illeték ellenében védekezhet szabadlábon, és 5 rendbeli gyilkossági kísérlet vádjában fog a bíróság elé állni.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »