Erdélyszerte gyertyát gyújtanak Erőss Zsoltért

Kedd este 9 órakor tizenkét erdélyi településen gyújt gyertyát az 8568 méteres Kancsendzsönga megmászása után eltűnt Erőss Zsoltért és Kiss Péterért az Erdélyi Kárpát-Egyesület.

“Mély megrendüléssel vettük tudomásul Erőss Zsolt EKE-társunk és barátunk, illetve Kiss Péter hegymászó 2013. május 21-én a Himalájában való eltűnését. Egy héttel a tragédia után, május 28-án, kedden este 9 órakor minden erdélyi városban, ahol EKE-osztályok működnek, illetve ahol Zsolt előadásait hallgatták, egyidőben gyújtunk gyertyát a hegymászók emlékére. Szeretettel várunk mindenkit, aki ismerte, szerette és tisztelte Erőss Zsoltot” – olvasható az EKE  közleményében.

Csíkszeredában a Segítő Mária Gimnázium dísztermében imát mondanak a két hegymászóért, és lehetőség szerint, egy dokumentumfilmet is levetítenek Erőss Zsoltról. Gyergyószentmiklóson a főtéren gyújtanak gyertyát az eltűntek emlékére, majd egy beszélgetés során szeretnének feleleveníteni néhány vele kapcsolatos emléket, hiszen Erőss Zsolt korábban sok közös túrán részt vett az Erdélyi  Kárpát Egyesület gyergyói tagjaival a Békás-szorosban.

Az erdélyi városokban szervezett megemlékezések pontos helyszínei:

    Brassó: Áprily Lajos Főgimnázium, udvar    Csíkszereda: Segítő Mária Római Katolikus Líceum    Gyergyószentmiklós: Főtér    Kolozsvár: Fellegvár, a játszótér és az ugrótorony közötti területen    Marosvásárhely: Bod Péter Diakóniai Központ, díszterem    Nagybánya: Teleki Magyar Ház, udvar    Nagyvárad: Ady Endre Főgimnázium, díszterem    Sepsiszentgyörgy: az EKE-székház előtt, a Míves-ház udvarán    Szatmárnémeti: Hám János Iskolaközpont, díszterem    Székelyudvarhely: városi park, az EKE-fenyő mellett    Temesvár: Magyar Ház    Torda: EKE-vár, Várfalva-Aranyosrákos

A szervezők kérik azokat, akik részvétüket szeretnék kifejezni Zsolt és Péter családjának, kedd este tegyék be papírra vetett gondolataikat a helyszínen az erre a célra kialakított dobozba.

Mint korábban írtuk, a Himalajában eltűnt két magyar hegymászó emlékére a Bükki Nemzeti Parkban állítanak majd egy kopjafát, ami mellé a Békás-szorosból érkezik egy szikla, ugyanis a csíkszeredai születésű Erőss ott mászott életében először, ott szeretett bele a hegymászásba.

Kitekintő / maszol.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Közúton kinyíltak a magyar határok

A rendőrség közleménye szerint korlátozás nélkül utazhat Magyarországra állampolgárságtól függetlenül az, aki - a polgári légijárművel történő beutazást leszámítva - Horvátország, Ausztria, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia területéről lép Magyarországra.

Read More »

Piaci körkép: ma is lefelé próbálkozik a DAX

Enyhe mínuszt mutatnak a főbb európai indexek szerdán, a kereskedés laposan kezdődött, de később ereszkedni kezdtek az árfolyamok. A Daimler a saját akkumulátorgyártás lehetőségeit vizsgálja, mivel a Daimler és a Farasis Energy által 2019-ben megkötött megállapodás akadozik.

Read More »