Tízmillió japán követeli Észak-Korea által elrabolt honfitársai „megmentését”

Több mint tízmillió japán írta alá azt a petíciót, amely az Észak-Korea által elrabolt japán állampolgárok mielőbbi „megmentését” követeli a kormánytól – jelentette a szigetországi média csütörtökön.

A petíciót szombaton tervezik átadni Abe Sindzó kormányfőnek az elrabolt emberek családtagjai, akik 16 éve gyűjtik az aláírásokat. Céljuk az, hogy a kormány érje el az összes elrabolt ember hazatérését. „A tízmilliós szám jelentős súlyt ad üzenetünknek” – közölte a családtagokat képviselő szervezet vezetője, Iidzuka Sigeo.

Észak-Korea az 1970-es és 1980-as években számos japán állampolgárt rabolt el, akiket arra kényszerített, hogy kémek kiképzésében segédkezzenek. Az elrabolt emberek által felkészített, magukat japánnak kiadó észak-koreai ügynökök robbantották fel a Korean Air egyik utasszállító gépét is 1987-ben, 115 ember halálát okozva.

Az emberrablásokra 1997-ben derült fény, amikor egy dezertált észak-koreai ügynök vallott az esetekről, ekkor kezdődött az aláírásgyűjtés is. Az emberrablásokat 2002-ben Phenjan is elismerte, majd ugyanebben az évben öt áldozat hazatérhetett Japánba. 

Ugyanakkor Észak-Korea állítása szerint további nyolc elrabolt japán időközben természetes halállal meghalt. Ezzel szemben Tokió szerint legalább 17 állampolgárát rabolta el a kommunista rezsim, sorsuk pedig nem lett megnyugtatóan kivizsgálva. A kérdés – Phenjan atomprogramja és háborús fenyegetései mellett – a Japán és Észak-Korea közti közeledés legfőbb akadálya.

mti

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »