Ponta bocsánatot kért a kommunista államosításért

Bocsánatot kért szerdán Victor Ponta miniszterelnök a kormány nevében azoktól az egyházaktól és magánemberektől, amelyeknek és akiknek az ingatlanait hét évtizeddel ezelőtt a kommunista hatalom államosította.

A miniszterelnök a parlament két házának együttes ülésén vállalt felelősséget kormánya nevében az államosított ingatlanokra vonatkozó új jogorvoslati törvényért. A sajátos eljárás szerint a jogszabályt nem vitatja meg a parlament: az néhány napon belül automatikusan hatályba lép, hacsak nem bizonyul alkotmányellenesnek, vagy az ellenzéknek nem sikerül a kormányt megbuktatnia.   „21. századi szociáldemokrataként le akarom szögezni: a tulajdonjog a demokratikus társadalom alapja” – jelentette ki a törvényhozók előtt elmondott beszédében Victor Ponta, hozzátéve, hogy az újabb jogorvoslati törvény a történelmi jóvátételt szolgálja.

Kitekintő / Manna.ro / Mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »