Nincs román céldátum az euró bevezetésére

Románia az euróövezeti belépés céldátuma nélkül küldi Brüsszelbe a konvergenciaprogramot, amit a kormány már elfogadott – mondta szerdán Victor Ponta miniszterelnök.

A Mediafax hírügynökség szerint a kormányfő újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy az előző évekkel ellentétben az idén már nem írtak céldátumot a dokumentumba. Korábban a kormány és Traian Basescu államfő is úgy vélte, hogy a 2015-ös céldátum már nem reális.

Ponta szerint az euróövezethez való csatlakozás továbbra is alapvető célja marad Romániának, de nem tehetik meg, hogy felkészületlenül lépjenek be az eurózónába, hiszen ez Romániának és az övezet többi országának is rossz lenne.

A miniszterelnök korábban kijelentette, hogy Romániának 2020 körül kellene csatlakoznia az euróövezethez. A kormányfő álláspontja egybecseng Traian Băsescu államfő véleményével, aki szintén úgy vélte, hogy a 2015-ös céldátum nem reális, viszont arra figyelmeztetett, hogy túl sokáig nem halogathatja Románia az euró bevezetését, mert azt kockáztatja, hogy végleg az eurózónán kívül reked. Az államfő szerint Romániának mindent meg kell tennie, hogy három-négy éven belül teljesítse a csatlakozási feltételeket.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »