Göncz László a muravidéki magyarságról számolt be

Göncz László nemzetiségi képviselő a három goricskói magyar önkormányzat elnökével folytatott megbeszélése után, illetve a képviselői fórum előtt Domonkosfán sajtótájékoztatón számolt be a muravidéki magyar sajtó számára az aktuális történésekről.

Gönz képviselő újra megerősítette, az új kormány államtitkár kinevezésével próbálja majd hatékonyabbá tenni a kisebbségi kérdések megoldását, az államtitkár, és vele a nemzetiségi szakszolgálat is közvetlenül a kabinet hatáskörébe kerülne. Konkrétan ezzel az üggyel a kormány a héten foglalkozik, a végső döntés a következő 15–20 napban várható. Előrelépés, további fejlemény várható a közeljövőben az általános nemzetiségi törvényt illetően is, a képviselő szavai szerint a jelenlegi garnitúra az előző kormány által elkészített – a kisebbségi frakció által nem ismert – szövegen valamelyest módosítana, így a módosított szöveg alakulásától függ, hogy a kisebbségi frakció a saját változatot, vagy az új kormány által készített változatot veszi majd tárgyalási alapul.

Göncz László kifejtette azt is, továbbra is kiállnak a nemzetiségi önkormányzatok, intézmények működési, programtámogatásainak szinten hagyása mellett, míg az esetleges bércsökkentéssel nem tudnak mit kezdeni. A képviselő kifejtette azt is, a közeljövőben tárgyal az új oktatási miniszterrel, akinél ki szeretné eszközölni, hogy a kétnyelvű területen a normatívák ne változzanak, hogy megbeszéljék a kétnyelvű oktatási modell javításának további lépéseit – a már futó projekten kívül –, elsősorban a következő uniós programidőszak lehetőségeit figyelembe véve, illetve előrelépést tegyenek a Maribori Magyar Tanszék ügyében, ennek esetleges megszüntetését ugyanis elfogadhatatlannak tartja. Göncz László a napokban találkozik a gazdasági miniszterrel is, akivel azt szeretné megbeszélni, hogy a kisebbségek gazdasági alapjának ügyével komolyabban foglakozzon a tárca, beleértve a kisebbségi frakció által javasolt önálló pénzintézet létrejöttét is. Végül a képviselő szólt arról is, hogy a kétnyelvű ügyvitel kérdésének előremozdításával kapcsolatosan már tárgyalásokat folytatott az illetékes minisztériumban. Megállapodtak abban, hogy a Muraszombati KE-n dolgozó fordítói állás mindenképpen megmarad, a fordító azonban már csak 2/5 részben dolgozik majd a központban, míg 3/5 részben Goricskón, a magyar önkormányzatokban, illetve a kétnyelvű községekben. Az említett 3/5 munkaidőre a bért továbbra is a minisztérium biztosítja, de nem a közigazgatási egységen, hanem majd valamelyik nemzetiségi önkormányzaton keresztül, s ez lesz a fordító székhelye. Arról, hogy melyik önkormányzat lesz az, még nem született döntés, de ez nem jelent majd előnyt egyik önkormányzat számára sem. Az említett munkabeosztás az év második felében lép életbe. A közigazgatást illetően a képviselő hangsúlyozta, előrelépések történtek az e-hivatallal kapcsolatosan, ugyanis a portálon április végéig megjelennek a kétnyelvű űrlapok. Hangsúlyozta, használni kell ezeket, mert e nélkül hiábavaló minden erőfeszítés.

nepujsag.net

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »