Szélsőjobbosok pénzhiányban

Az NPD (német szélsőjobboldali párt) csütörtökön felmondani kényszerült a berlini pártközponjukban dolgozóknak. A hét főállásban dolgozó munkatárs két-három hónapon belül új munka után kell, hogy nézzen, hacsak nem rendeződik addig a párt finanszírozása.

2013. január 1-jétől ugyanis minden állami támogatást megvontak a szélsőjobboldali párttól egy korábbi, hamis elszámolás miatt kirótt, 1,27 millió eurós kiegyenlítetlen tartozás miatt. Mivel az NPD nagyban függ az állami támogatásoktól, a párt különösen nehéz helyzetbe került most. Az NPD szóvivője, Frank Franz elmondta, fellebbeztek az állami támogatások leállítása ellen, döntést az ügyben az elkövetkezendő hetekben várnak  – tudósít a Frankfurter Allgemeine.

Herner Panni

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »