Venezuela: Madurót már most provokálja Capriles kampánya

A venezuelai ellenzéki vezető, Henrique Capriles vasárnap bejelentette, hogy nem helyezi át a keddi kampánynyitó gyűlését és ugyanabban a városban rendezi meg, ahol Nicolas Maduro, a Hugo Chávez által kiválasztott, kormánypárti elnökjelölt is készül az eseményre.

Maduro múlt héten jelentette be, hogy a kampányidőszakot Chávez szülőhelyén, Barinas államban indítja útjára. Pénteken azonban Capriles arról számolt be, hogy saját kampánycsapata szintén Barinast választotta az esemény helyszínéül, amely döntést a kormányhoz közel állók azonnal kritizálni kezdtek. Szerintük a helyszínválasztás provokatív lépés volt Capriles és stábja részéről.

„A jobboldal elhatározta, hogy gyűlöletkampányba kezd. Erre bizonyítékom van és arra is, hogy az első erőszakos cselekmények kedden, Barinasban fognak megtörténni” – mondta Maduro. Erre válaszul Capriles annyit fűzött, hogy szerinte Venezuela megfelelően nagy és az utcák elég szélesek ahhoz, hogy mindketten elférjenek.

Az ország délnyugati részén fekvő Barinas az a helyszín, ahol a 2012-es elnökválasztási kampány folyamán összetűzésbe kerültek a kormányoldal és az ellenzék támogatói, és amely három ellenzéki kampánystáb-tag halálával végződött, akiket egy kormánypárti lőtt le múlt szeptemberben.

Czifra Dóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »