Az SZNT szerint nemzetállamban is lehet autonómia

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) álláspontja szerint a Székelyföld területi autonómiájára irányuló követelés nem ellentétes Románia nemzetállami önmeghatározásával – közölte Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

Az SZNT hétfői közleményében Izsák Balázs „makacsul visszatérő előítéletnek” nevezte azt a nézetet, hogy a területi autonómia összeegyeztethetetlen a román alkotmány első cikkelyében rögzített „egységes, oszthatatlan, szuverén nemzetállam” meghatározással. Hozzátette, éppen ezért az SZNT soha nem is kérte, s nem is kéri Románia alkotmányának a módosítását.

Izsák Balázs megállapította, hogy az Európai Unióban Románia az egyedüli ország, amelyik nemzetállamnak tartja önmagát; még a nemzetállam fogalmát megalkotó Franciaország is „oszthatatlan, világi, demokratikus és szociális köztársaságként” határozza meg önmagát.

Az SZNT elnöke szerint a nemzetállam fogalmának nincs is általánosan elfogadott meghatározása, azt viszont pontosan lehet tudni, hogy milyen értelmezései nem egyeztethetők össze a nemzetközi jog normáival. Ezeket az önmeghatározást korlátozó elveket – amilyen például a diszkriminációmentesség elve – maga a román alkotmány is tartalmazza. Izsák szerint megannyi alkotmányos alapelvnek ellentmond a nemzetállamnak az a hallgatólagosan elfogadott értelmezése, amely Romániát a román nemzetiségű állampolgárok hazájának tekinti.

Az SZNT szerint Székelyföld autonómiája a román állam oszthatatlanságával sem ellentétes. A nép a szuverenitást ugyanis nemcsak a parlament révén, hanem más képviseleti szervein keresztül is gyakorolja. „Márpedig Székelyföld Önkormányzati Tanácsa éppen egy ilyen képviseleti szerv” – állapította meg az SZNT elnöke.

„Ha nem hoz az autonómia számára kedvező változást az alkotmányos reform, akkor is tudnunk kell, Románia hatályos alkotmánya egyetlen érvet sem kínál Székelyföld önkormányzása ellen” – állt az SZNT hétfői közleményében.

 A székelyföldi autonómiatörekvéseket a román politikusok általában az alkotmány első cikkelyére hivatkozva minősítik alkotmányellenesnek.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »