Alkotmánymódosítás: három RMDSZ-javaslatot töröltek

Az RMDSZ három javaslatát „seperte le az asztalról” az alkotmánymódosító parlamenti bizottság – derül ki a román parlament honlapján hétfőn közétett dokumentumból, amely a testület munkájának tárgyát képező témaköröket összesíti.

Az RMDSZ korábban összesen 27, az alkotmánymódosításhoz kapcsolódó témakört javasolt megvitatásra a bizottságnak. A testület azonban múlt heti ülésén úgy döntött, törli azt az indítványt, hogy vitassák meg a Romániát nemzetállamként meghatározó első cikkelyt. „Arra hivatkoztak, hogy az alkotmány 152. cikkelye tiltja az 1-es paragrafus módosítását” – magyarázta hétfőn a maszol.ro-nak Biró Rozália szenátor.

A bizottság RMDSZ-es póttagjának tájékoztatása szerint törölték azt a javaslatot is, amely szerint nemzeti kisebbségek legyenek részarányosan képviselve az állami intézmények vezetőségében. „Azt mondták, hogy ez ellentmond a 16-os cikkelynek, amely szerint az állami posztokra versenyvizsgát kell hirdetni” – mondta a szenátor. Az RMDSZ harmadik elvetett javaslata a 152. cikkely módosításáról szólt. Ez a paragrafus az alkotmány bizonyos cikkelyeinek módosítását tiltja.

Biro Rozália elmondta, következő ülésétől a bizottság a pártok által javasolt témakörönként tárgyalja az alkotmánymódosítást. „Az lenne az ideális, ha ezeket a témaköröket előbb az Alkotmányozó Fórum vitatná meg, és utána kerülne hozzánk, ám nem tudom, hogy sikerül ezt megoldani” – mondta a szenátor.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »